Korunk Vasminisztere
Mára magához rendelte a MÁV és a Volán vezérkarát. Délutántól bizonyára minden más lesz a vasúton. Csupa széppel és jóval fogunk találkozni.
Az elmúlt időszak kínos fiaskói csupán feledhető ködös emlékké válnak.
Azonban a “nagy” szakszervezetek benyaló vezetői nélkül kétségtelen nem lenne teljes az udvar.
Tehát Zoltán és János is behívót kapott.
Nyílván felveszik a szép ruhát, és úgy is, mint a MÁV Zrt. Felügyelő Bizottság páratlan szakmai ismeretekkel és tárgyi tudással felvértezett tagjai kihasználják a ritka alkalmat és valahogy ekként felkérdezik minisztert.
Kedves János!
Ugyan kérlek mond el nekünk, miért kellett dr. Pafféri Zoltántól alig egy év múltával megválni, miközben a MÁV Zrt. Igazgatóságában mindenki a helyén maradt? Nehezen hihető, hogy a sorozatos kudarcok kizárólag egy emberen múlottak.
Arról is kérlek tájékoztassál bennünket, hogy az Alkotmánybíróság, az EUB és a Kúria döntéseinek, valamint az Alapvető Jogok Biztosának véleménye ellenére a MÁV és a Volán házatáján a munkáltató miért nem hajlandó évek óta a munkavállalók érdekeit figyelembe vevő módon jogszerűen cselekedni?
Nevezetesen a napi munka befejeztével miért nem adja ki minden esetben a napi pihenőidőt. Ezáltal a heti pihenőidő kiadásakor rendre 12 vagy 11 órával kevesebb pihenőidőt a munkavállalóknak. Ráadásul a jogellenes eljárás miatt az érintett munkavállalók nem egy esetben milliós nagyságrendű keresetveszteséget is kénytelenek eltűrni.
Persze ezen kérdéseken túl is lenne bőven részükről a miniszterrel megbeszélendő.
Például elmesélhetnék, hogy felügyelőbizottsági tagként, hogy a csudába nem észlelték az általuk oly kiválóan – havi 700.000 Ft-ért – felügyelt cég válságos állapotát.
Lenne ha a behódoló magasztaló egyetértő helyeslést nem éreznék kötelezőnek.
De a ha havi koponyánként kb. 4.000.000 Ft jövedelemért Isten ments, hogy akár egy kritikusnak tűnő félmondatot is ki merjenek nyögni. Tehát félő a tárgyalóterembe legalább kettő bio díszlet biztosan ékeskedni fog.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Az évek óta ki nem adott napi pihenőidők kiadásával, és az emiatt felgyülemlett bérelmaradások kifizetésével kapcsolatos intézkedések sürgetését kérő levéllel fordultunk a MÁV Csoport vezérigazgatójához
Feltámadott! Allelujah!
Nagyböjt 4. vasárnapja