Legalább a vasutasok felé azért csak szorulna némi magyarázatra, hogy miként sikerült a közmédiában korszakos sikerként előadott, Luca székeként készülő Nyugati pályaudvaron, mint kiderült szánalmas műszaki minőségben kivitelezett kitérőkkel előrukkolni.
De tényleg ezt érdemli a vasút.
Alig pár hónapot követően 20-as lassújel szégyeníti az országunk legforgalmasabb, ráadásul, már majdnem felújított pályaudvarát.

Persze akik a 20-as kitérőkön imbolygó vonatok helyett, ha úri kedvük úgy tartja akár Ferrarival is eljuthatnak A-ból B-be – gyorsabb is, kényelmesebb is – azokat különösképpen nem dúlja fel ez a Guinness rekordok könyvébe illő skandalum.
A lassújelek miatti torlódásokat, késésigazolásokat, esetleges utas elégedetlenkedéseket úgysem a Ferrarival közlekedőknek kell kezelni.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Elfogadták Lázár János törvényjavaslatát: jönnek a járatritkítások, vonalbezárások? A VDSzSz ahogy korábban, úgy biztos most is sztrájkfelhívást bocsájt ki!
Lejárt a határidő, lekapcsolták a delejt az átépülő Újvidék–Szabadka–Kelebia vonalon – iho.hu
2024.07.04. – 15./2024. (VII. 4.) számú RÉSZVÉNYESI HATÁROZAT (Távmunkavégzés megtíltása – felmentvény megadása.)