Méltányosság kérése Tagtársnőnk ügyében a MÁV-START Zrt. Vezérigazgatójától.

Megosztom

Tagtársnőnk házastársával egyetemben hosszú ideje híven szolgálja a vasutat. Korábban vjv-ként, jelenleg villamosmotorvonat vezetői gyakornokként.

Felelősséggel végzett munkájuk mellett nevelik kiskorú gyermekeiket. Kiemelkedőnek egyáltalán nem mondható jövedelmük biztosította feltételek szerény egzisztenciát biztosítanak számukra.

Érthető törekvés részéről, ha anyagi gyarapodása érdekében a tőle telhetőt megteszi, mint ahogyan az is, hogy a munkáltató ebbéli erőfeszítéseit tisztességes módon elismeri.

Úgy véljük elvitathatatlan, hogy a MÁV-START Zrt. irányában a hűsége vitán felül áll, munkavégzésének minőségét sem érte soha kritika.

Ám ennek ellenére kérelmében foglaltakat, mellőzve a józan ész diktálta belátást, a munkáltató figyelmen kívül hagyva akként döntött, hogy sem a rendelkezésre állási jutalom, sem pedig a 2021. év IV. havi un. elővárosi pótlék munkával lefedett része sem illeti meg, vonatkozó rendelkezések gyémánt keménységű értelmezése miatt.

Azonban a vasúti szabályok, amely alól még a vezérigazgatói utasítások sem kivételek, nem hibátlanok.

Hiszen nem is lehetnek, és nem terjedhetnek ki minden eshetőségre. Mivel a humánus, az adott személy körülményeit méltánylandó szellemet nem lehet a jogászok által körmönfontan és a humán munkatársak által a munkáltató vélt, vagy valós vágyainak megfelelni akarón megfogalmazott rideg rendelkezésekben rögzíteni.

Ezért az igazságnak a tisztességnek a vezérigazgató szívében kell lakoznia. Mert ha nem, akkor hiányozni fog a MÁV-START Zrt.-nél.

Úgy gondoljuk ezért törekszenek a tulajdonos nevében eljárók arra, hogy kinevezettjeik, ez esetben Ön úriemberek legyenek.

Reméljük sem nekik, sem tagtársnőnknek nem kell csalódni. Mivel a Korrekt Vasutas Szakszervezet Elnökének leveléből a munkatársnőjének orvosolható gondját megismerve kész a munkatársnőjének méltányos érdekeit figyelembe vevő nagyvonalú döntést hozni.

Intézkedését előre is köszönjük!

2022.01.24. MÁV-START Zrt. Keresztes Péter vezérigazgató – méltányosság kérése.

Szakszervezeti álláspont.
fotó: swissinfo.ch (illusztráció)