A szakszervezetetek, akik ott sem voltak…….

Megosztom

A szakszervezeteink vezetői úgy tesznek, mintha ott sem lettek volna a január 30.-i Bérmegállapodás aláírásánál. Az egyik, valaha harcos szakszervezet jogásza a facebookon több videóban is magyarázza a történéseket. Sajnos azt kifelejti, hogy az aláírói között a hazudós Halasi Zoltán is ott ékeskedett.
De mi is történik most a háttérben?

Vegyük elő a szakszervezeti elnökök által aláírt bérmegállapodást és próbáljunk magyarázatot találni:

Tehát az elnök urak biankó hozzájárulásukat adták a hatékonyság növelésre a vállalati kultúra és szemlélet megváltoztatására.

A munkáltató ezen felhatalmazás birtokában rögvest a tettek mezejére lépett, hiszen a tulajdonost képviselő Lázár kemény elvárásokat támasztott a vasúttal szemben, a tavaly nyári 50 milliárdos hatékonyság javításon (forrás elvonás) túl is:

-A Start-Volán összevonás az őszre van időzítve, ami komoly kihívásokat hoz majd mindkét vállalat munkavállalóinak.

-A MÁV átalakítása már folyamatban van. Az év végéig mintegy 700 pozíciót kell véglegesen lezárnia az így is súlyos létszámhiánnyal küzdő pályaüzemeltetőnek.

-Csoportszinten az első félévben 3000 üres pozíció került zárolásra. Ezekre az üres helyekre le van állítva a felvétel. Ezzel az intézkedéssel kb. 18 milliárd forintot vonnak ki a munkáltatásból, melyet vélhetően az elbocsájtásra kerülők végkielégítésére és az egyéni munkaszerződéssel foglalkoztatottak lelépési pénzének a fedezetére különíthetnek el.
A munka ettől nem lesz kevesebb, eddig ezeket az összegeket az üres munkakörök helyettesítését ellátók kaphatták meg túlóra vagy egyéb jogcímen egyszeri kifizetésekben.
A 3000 pozíció lezárása hatalmas lyukat fog ütni az utánpótlásban, hiszen a most munkát keresők többsége augusztusig valószínűleg más területen fog magának munkalehetőséget találni. Ennek a hatása a képzési rendszerben már az idén jelentkezni fog. Az igazi hiánya pedig az elkövetkező két évben után fejti majd ki negatív hatását, amikor a „Ratkó unokák” tömeges nyugdíjba vonulása megkezdődik.

-Ezek mellett a munkáltató az Üzemi tanács és munkavédelmi képviselet rendszerét is átalakítja. A jelenlegi 90 helyen működő képviseletek számát 7-re csökkenti azzal, hogy az ehhez fűződő munkáltatói jogkört a pályavasúti területi igazgatóknál hagyja. Ezen testületekben főleg a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás delegáltjai vettek részt, de most a többségük tétlenségre lesz ítélve. Ezáltal tovább romlik a munkavállalók érdekképviselete és a szakszervezetek amúgy is csekélyke érdekérvényesítő ereje is töredékére csökken a mintegy 330 képviselői mandátum megszüntetésével járó átalakítást követően.

-A MÁV START Zrt.-nél felgyorsult a KN (kalauz nélküli) közlekedés bevezetésének az igénye, az eredeti előterjesztéshez képest máris többlet tartalommal töltötték ki az tervezetet, hiszen a szakszervezetek simlis kilóra megvett elnökei, már régóta beleegyeztek a bevezetésébe. A lóvá tett szakszervezetek pedig nem is lennének képesek már bármit is tenni ellene, hiszen a kilóra megvett szánni váló János és Zoltán nem csak a saját lelküket, hanem a tagjaikat is eladták a gazdának.

-Külön érdekesség, hogy a január 30-i aláírást követően szembesültek a szakszervezeti tagok azzal, hogy a SZÉP kártya április 30-i esedékességi ideje a jóval húsvétot követő. A havi 3 milliót bezsebelő elnökök természetesen ezen alkalommal sem vették figyelembe a jóval kevesebb bérért robotolók érdekeit. Így azután a húsvéti készülődés anyagi terhei sok kollégánál már nehezen megoldható problémát jelent. Hiába a jogos az igényük, hogy a 120.000 Ft kifizetése még az ünnepek előtt megtörténjen. Mivel ez a teher a milliomos aláírókat nem nyomasztotta, így jártak. Most pár héttel az április 30-i kifizetés megállapodása után, hogy kitört a botrány vinnyogva kullognak a gazdáikhoz, hogy legyen olyan jó és húzza ki őket a sz..-ból. Ha netán sikerül előre hozni a kifizetést, úgy a hatalmas diadalt ünnepelve megkondulnak a harangok, hogy a hódoló tagsággal tudassák, „Ezt is elintéztük!”

-Változás várható az oktatás területén is, ahol is a jelenléti oktatások csökkenése és az online oktatások elterjedése van tervbe véve.

Ezen változások szándéka már eddig is ismert volt a szakszervezetek előtt. Nem mondhatják az aláíró elnök urak és asszony, hogy fogalmuk sem volt ezekről az aláíráskor. A legjobb szándékkal sem lehet feltételezzünk, hogy a tudatlanságuk áldozatai lettek. Sajnos tisztában voltak az aláírásuk súlyával, és ami a legfájdalmasabb, hogy a semmiért írták alá. A megkötött bérmegállapodás nem fedezte az elmúlt évek veszteségeit. Bár az egyik szakszervezet elnöke a Magyar Vasutas februári számában a magával készíttetett cikkben még dicsekszik is vele, hogy a vasutasok 17 százalékos emelése csak fél százalékkal marad el a miniszterek béremelésétől! Ugyanakkor az okos János sajnálatos feledékenységből vagy szerénységből elhallgatja, hogy az általa vágyott emelés mértéke csak 15% volt. A plusz kettő százalékot, a MOSZ és a volános SZAKSZ szakszervezetek harcolták ki, amelyhez őkelmének köze nem volt. De azt már megtanultuk, hogy nem kell matematikusnak, de még jellemesnek sem lenni ahhoz, hogy valaki bársonyszékben ülhessen.

A többi aláíró szakszervezet oldalain főleg a MÁV Hírlevelei és állas hirdetései (újabban már ez sem) olvashatóak a valódi hírek helyett.

Szakszervezetünk két éve ezen folyamatok előszelében alakult meg. Ha fontosnak tartod a munkánkat, támogass minket a tagságoddal. Légy te is a Korrekt Vasutas Szakszervezet tagja, hiszen hatásos érdekképviseletet csak erős tagsággal tudunk elérni. Ne feledd, munkavállalói részvétel nélkül nincs érdekképviselet!

szerző: KVSZ
fotó: Internet