A Nagy Szakszervezeti Összeborulás

Megosztom

Színjáték két felvonásban. (1. rész)

Különleges színjátéknak lehetünk nézői a 2024-es évben. Az előző bérmegállapodásról szóló cikkünk már tartalmazta, hogy a megállapodásért cserébe az aláíró elnökök szabad kezet adtak a tulajdonosnak a MÁV-Volán csoport „hatékonyság javítására”.
Lassan kezd testet ölteni az átalakítások formája. Elöljáróban elmondható, olcsón adták magukat. (vagyis csak a tagjaikat, az ő jussuk nem kevesebb). Az elért 17% -os emelés csak az eddig elszenvedett jövedelem veszteség részbeni pótlására lehet elegendő, bérszínvonal javulását nem okozott. Az átalakítási szándék nagyságát nézve, kérhettek volna jóval többet is. A lassan nyugdíjba vonuló oroszlánt és sast nem hozta már izgalomba a vasutasság jövője, az elvárt aláírásuk már a bérmegállapodás alján szerepel, elvégezték a rájuk mért kötelezettségüket.
Az átalakítás első felvonása a MÁV START Zrt.-t és a Volánt érinti. A médiákban is megjelent cél egy közös személyszállítási szolgáltatásokat nyújtó, több mint 40 ezer főt foglalkoztató vállalatról szólnak. Ennek a hatékonyságot javító érveit most nem tárgyaljuk, hanem a munkavállalókra, szakszervezetekre gyakorolt várható hatását vesszük górcső alá.
Milyen hatása lehet az átalakításnak ez érdekképviseletre?
„ Az a szakszervezet jogosult kollektív szerződés kötésére, amelynek tagjai száma eléri a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók létszámának 10 százalékát. Kollektív szerződéskötésre jogosult a szakszervezeti szövetség is, ha a munkáltatónál képviselettel rendelkező legalább egy tagszervezete megfelel a tagságra vonatkozó feltételnek és tagszervezetei erre felhatalmazzák. A munkavállalói létszám megállapításának alapja: a szerződéskötést megelőző félévre számított átlagos létszám.”
Tehát megállapítható, hogy amennyiben egy 40 ezer főt meghaladó vállalat jön létre, akkor a kollektív szerződéshez legalább négyezer fő taglétszámmal rendelkező szakszervezet működése szükséges a munkáltatónál. Ilyen létszámmal bíró szakszervezet jelenleg nincs a MÁV START Zrt-nél.
A volános SZAKSZ és KKSZ szakszervezetek már a tagság tájékoztatásával megkezdték a tárgyalásokat egymással és technikai szövetség megkötéséről tárgyalnak. Bár nagy a csönd a tagságuk előtt, de a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás is kénytelen lesz vagy egyesülni, vagy ha a feltételeknek megfelelnek (az egyik bír 10%-os tagsággal) szövetséget alakítaniuk. Az eddig külön – külön is munkáltatóval lojális szakszervezetek egybe olvadva sem lesznek harcosabbak, amennyiben a munkáltató egyéni munkaszerződésekkel továbbra is olajozza csikorgó kerekeket.
A siralmas bérmegállapodásokkal elégedetlen munkavállalók eddig is tömegesen hagyták ott régi szakszervezeteket. Most viszont nyílt egy lehetőség erős érdekképviselet létrehozásáért. A mára már horribilissá váló 5-6 ezer forintos szakszervezeti tagdíj feléért tagjai lehetnek a Korrekt Vasutas Szakszervezetnek. A Korrekt Vasutas Szakszervezet nem luxus székházakra és kikért képviselők tucatjai által szervezett kirándulásokra, horgászosokra és ajándék csecsebecsékre költi a tagdíjat, hanem valódi érdekképviseletre. Nálunk a tisztségviselők a végrehajtó szolgálatban a tagjainkkal együtt dolgoznak így első kézben találkoznak a problémákkal és a saját pénztárcájukon érzik a rossz megállapodások hatását.
Ha tenni akarsz magadért, jövedelmi helyzetedért közöttünk van a helyed! Esetleg a tapasztalataidat tudásodat a tagjaink helyzetének a javítására használnád ezt a csapatunkban megteheted. A szakszervezetünk a munkáltatótól függetlenül működik és tisztségviselőink nincsenek színlelt munkaszerződésekkel lojalitásra kényszerítve.

Ne hagyjuk, hogy mások jutalmazott árulásai megmérgezzék a szakszervezeti mozgalmat! Csatlakozz, vedd kezedbe a sorsod! Légy egy ütőképes szakszervezet tagja és merj kiállni a munkavállalói érdekeidért!

szerző: KVSZ
fotó: Internet