Ennyi telik a MÁV vezetéstől…

Megosztom

Kedves Tagtársak!

Gondoljuk sokan a józan ész diadalmas győzelmében reménykedve várják az evangéliumot a nem akárkik hanem, dr. Nemeskéri-Kutlán Endre jogi főigazgató és Steininger Zsolt humán vezérigazgató-helyettes által e hét szerdára összehívott szakszervezetünk kezdeményezte konzultáción történtekről.
Az sokak számára ismert, hogy szakszervezetünk hosszú, nagyon hosszú ideje követeli -és nem csak a vasút vezetésétől- hogy az egyre inkább értékét veszített béreket, ugyan kegyeskedjen már a valós egyre romló, mondhatni kilátástalan megélhetési viszonyokhoz igazítani.
Ezért kezdeményezte a Korrekt Vasutas Szakszervezet -az előbb említett súlyos problémák megoldására- legutóbb ez év augusztus közepén az Mt.-ben biztosított jogával élve a konzultációt.
Amely a hosszas várakozást követően is sajnos meghiúsult.
Ugyanis a munkáltató képviseletében a meghívót aláírók közül ismét senki nem tette tiszteletét. Ugyancsak nem lehetett a vasutat képviselő megjelent személyek között olyant sem találni, aki arra az adekvát kérdésünkre miszerint melyikük rendelkezik a konzultáció alapját adó bérfejlesztés tárgyában döntési jogosultsággal “én igen” válasszal reagált volna.
Ebből adódóan megállapítást nyert, hogy a vasút elefántnak ismét olyan jogászokat küldött akik – tudva-tudták, hogy jogsértő eljárásban vesznek részt, mert nem rendelkeznek a konzultáció lefolytatásához elengedhetetlenül előírt, az Mt. 233. §-ban meghatározott hatáskörrel.
Tehát, mint korában újfent megpróbálták szakszervezetünket becsapni.
A vasút jogsértő magatartása immáron az égre kiált.
Nem tudjuk, hogy mi alapján merészeli a vasút vezetésének bármely tagja Magyarország törvényeinek kiürítését célszó cselekményeket elkövetni, és e magatartást beosztott munkatársakra is rákényszeríteni.
A vasút megjelentjei egyébként kijelentették az inkriminált eseményről sem jegyzőkönyvet, sem pedig emlékeztető nem hajlandóak készíteni. Maximum jelenléti ívet kegyeskednek felvenni.
A cinikus és arrogáns keretek között zajló pimasz jogsértést szakszervezetünk nem tűrte és miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzését átadtuk, kérve, hogy tanulmányozására a készenléti munkakör jogi megítélésében pazarul helytálló jogi főigazgató részére az okulásként továbbítsák, szakszervezetünk az ablaktalan tárgyaló cellát átadta.
No, ennyit a vasút vezetésének a vasutasokkal szembeni hozzáállásáról.
Akkor, amikor csak az élelmiszer árak alig egy év alatt több mint 30%-al emelkedtek. A vasutas alapbérek, pedig 2021-ben nulla, 2022-ben csupán tíz százalékkal.
A vasút vezetése pedig ahelyett, hogy tisztesség megkívánta módon végre-valahára cselekedne farizeus módon a kilóra megvettek által aláírt úgymond bérmegállapodást győzelmi zászlóként lobogtat.
Szakszervezetünk nem adja fel. Lehetőségeihez mérten tovább harcol az egyre nehezebb körülmények között tengődő vasutasok sorsának jobbításáért.

(Az átadott Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésének kivonatát mellékeljük.)

2022.06.02. FÓVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA

szerző: KVSZ
fotó: Internet