A KVSZ konzultációt kezdeményezett a Rákos állomáson szolgáló forgalmi munkavállalók munkahelyi körülményeinek, szolgálataik emberibb lebonyolításának érdekében.

Megosztom

Szakszervezetünk a Rákos állomást érintő problémákra, az ezekkel járó következményekre óhajtja felhívni dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának figyelmét.

A túlterheltség, a nem megfelelő munkakör besorolások, az alkalmatlan munkakörülmények és az állomás elmaradottsága mind szerepel konzultációs kérelmünkben részletesen kifejtve.

Mindezeknek szabad szemmel is jól látható szomorú következménye, hogy például 2021-ben négy teljes értékű, több éves tapasztalattal rendelkező szolgálattevő adta be felmondását/áthelyezését.

A munkatársak nem egy jobban fizető, magasabb pozíció okán távoztak, hanem kimerültségből és a helyzet kilátástalansága miatt. Ilyen körülmények között a fiatalabb munkavállalók nem tudnak családot alapítani, a családosok pedig egyre kevesebb időt tudnak szeretteikkel tölteni, velük a mindennapi élet csodáit megélni.

Azon munkavállalók közül, akik az állomáson jelenleg is kitartanak, jó párnak fogytán a türelme. Ha a helyzet nem javul, akkor ők is a távozás útjára fognak lépni.

Konzultáció kezdeményezése Rákos állomáson szolgáló forgalmi munkavállalók munkahelyi körülményeinek, szolgálataik emberibb lebonyolításának és az állomás egyéb gondjai megoldása érdekében.

készítette: BÁRÁNY BALÁZS
fotó: regionalbahn.hu (HALÁSZ PÉTER)