Magyar vasútvonalak: összesen 880 milliárdot fordítana fejlesztésre öt év alatt a MÁV
Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly augusztusban jelentette be, hogy a kormány nem halogatja tovább a a hazai vasúti infrastruktúra fejlesztését , ezért a magyar állam képviseletében egymilliárd eurós hitelkérelemmel fordul az Európai Beruházási Bankhoz. Ez azonban nem a teljes összeg, a hitel ugyanis újabb egymilliárd euróval egészül ki az állam részéről, így összesen mintegy 880 milliárd forintot meghaladó mértékben kezdenek vasútpálya-építési programba.
A fejlesztésekre pedig óriási szükség is van. Magyarországon körülbelül 6500 kilométer vasútvonal van használatban, amelyből 1200 kilométernyit felújítottak ugyan az elmúlt 15 évben, azonban 50 százalékuk még mindig sebességkorlátozott a pályák állapota miatt. A minisztérium számításai szerint csak a szinten tartáshoz évente 90 kilométernyit kellene átépíteni, tehát nem elegendők az EU-s források. Utoljára a januári Közlekedési Infón beszélt a Beruházási Bankkal folytatott tárgyalásairól Lázár, akkor azt mondta, hogy új szakaszba léptek ezek a tárgyalások. Május 27-én, kedden ismét Közlekedési Infót tart a miniszter, vélhetően erről is beszélni fog.
Ezek a vasútvonalak újulhatnak meg 2025–26-ban
Az előadásból kiderül, hogy a beruházási hitelből finanszírozott vasútvonalak a TEN-T hálózat részei, nemzetközi teher- és személyforgalom és katonai mobilitás szempontjából is kritikus elemek. Azonban nem csak vasútvonalakat újítanák meg, a projektlista tartalmazza több szakaszon az ETCS 2 és központi forgalomirányítás kiépítését is.
Az EIB projektek prioritási sorrendben vannak feltüntetve:
- Központi forgalomirányítás fejlesztése 4 vonalon. Ezek 70-es (Budapest–Vác–Szob, 80-as (Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely), 100a (Budapest–Cegléd Szolnok) és 140-es (Cegléd–Kecskemét–Szeged).
- 140-es vonalon Kiskunfélegyháza–Szeged Rendező vasútvonal korszerűsítése
- a 30-ason a Székesfehérvár–Lepsény pályafelújítás
- a 20-as vonalon Veszprém–Boba pályafelújítás
- Gubacsi híd rekonstrukciója
- Városligeti elágazás–Kőbálya-Kispest–Vecsés, Monor–Albertirsa pályakorszerűsítése, illetve ETCS2 kiépítése Városligeti elágazás–Kőbánya-Kispest között
- az 1-es vonalon Almásfüzitő–Komárom szakasz fejlesztése
- 7 + 1 transzformátor alállomás fejlesztése az 1-es, 40-es és 80-as vonalakon
- a 142-esen Dabas–Lajosmizse–Kecskemét vonal villamosítása és elővárosi fejlesztése
- Székesfehérvár–Poprác távközlés, erősáram és biztosítóberendezés fejlesztése
- Hatvan–Füzesabony egyszerűsített korszerűsítése
- Eszközbeszerzés, munkagépek
- Szolnoki állomás pályafelújítás
Több állomás is megújul 2025–2026-ban
A vasútvonalakkal párhuzamosan a MÁV 36 állomás felújítását tervezi, ebből 14-et a Magyar Falu Programon keresztül újítanának meg. Többek között renoválnák Esztergom Kertváros, Martonvásár, Balmazújváros, Villány, Tokaj és Várpalota állomásokat.
A legnagyobb beruházásnak a gyulai felvételi épület építése ígérkezik, amit 3,3 milliárdból terveznek megvalósítani.
A prezentációból az is kiderül, hogy a Balaton menti vasútállomások felújítása 2025 utolsó negyedévében vagy 2026 első negyedévében indulhat meg, és 2027 harmadik negyedévében zárulhatnak le.
- Az észak-balatoni vasútállomások: Polgárdi, Füle, Balatonfőkajár felső, Csajág, Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Káptalanfüred, Alsóörs, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred, Aszófő
- Dél-balatoni vasútállomások: Balatonaliga, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Bélatelep
A beruházások tartalmazzák az akadálymentesítést, az energetikai korszerűsítést, a környezetrendezést, P+R és K+R építését, kerékpártárolók telepítését és az utastájékoztatás korszerűsítését.
A mozdonyállományt már el kezdték fiatalítani, de a motorvonatok beszerzése körül csönd van
A tavaly augusztusi Közlekedési Infón Lázár János arról is beszélt, hogy a mozdonyállomány átlagéletkora meghaladja a 45 évet, szerinte az egyik lehetőség a probléma orvosolására, hogy magunknak gyártunk járműveket. Ehhez nemzetközi tudásra is szükség van, mert nem olyan egyszerű, részben ezért próbálják folyamatosan megszerezni a spanyol Talgót. A másik opció, hogy használt mozdonyokat és motorvonatokat szereznek be.
Arra kaptam felhatalmazást a miniszterelnöktől, hogy általa kiküldött »fürkészként« kutassak fel ilyen járműveket százas nagyságrendben. Sok százmillió eurós felhatalmazást kaptam Orbán Viktortól
– mondta a miniszter, aki később elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a svájciakkal egy motorvonat beszerzésről. Bár úgy fogalmazott, hogy „komoly esély van rá, hogy Magyarország jelentős motorvonatflottát fog vásárolni az alpesi országból”, azóta nagy csend van a beszerzés körül. A mozdonyok terén eközben már jóval nagyobb előrelépés történt.
A francia Astrid mozdonyok elsőként a pécsi vonalon álltak munkába. Ahogy írtunk róluk korábban, ezek ugyan 30 évesek, de így is mentőövet jelenthetnek a MÁV-nak, miután még mindig 40 és 60 éves kohószökevények végzik a vontatást országszerte. A miniszter ígérete szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel- és 40 villanymozdonnyal, összességében tehát 55 korszerű mozdonnyal bővül a járműpark, utána az IC-k mintegy 90 százalékát már modern mozdonyok fogják vontatni.
Év végén készülhet el a Budapest–Belgrád vasútvonal
Annak ellenére, hogy több kritika is érte a kormányt és Lázár Jánost amiatt, hogy elhanyagolja a vasúti infrastruktúra fejlesztését, a valóságban ez nem igaz. Jelenleg is zajlik a Déli Körvasút építése. A budapesti Ferencváros és Kelenföld vasútállomások közötti rész a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb forgalmú (a Keleti pályaudvar–Hegyeshalom vonal mellett), viszont jelentősen kapacitáshiányos szakasza, a beruházás ezt a szűk keresztmetszetet szünteti meg.
Szintén óriási fejlesztés a Budapest–Belgrád vasútvonal építése, amely a tervek szerint idén év végén készülhet el, miután a készültségi szint 90 százalékot is elérte.
A túlzás nélkül történelminek nevezhető beruházás kínai hitelből valósul meg, aminek köszönhetően 160 kilométeren kétvágányú kapcsolat jön létre a két főváros között. Ugyanakkor a vasútvonal elsődleges jelentősége nem a személyszállítás, hanem a cargoüzletág.
A VILÁGGAZDASÁG cikke itt érhető el:https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2025/05/vasutvonalak-felujitas-lazar-janos
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Az EU Bírósága már két éve kedvező döntést hozott a vasutasok pihenőidejéről, de csak most iktatják törvénybe
MÉRCE: Volánbusz-kiszervezés: a szakszervezetek már munkásgyűlésekkel készülnek
A jóságos miniszter bejelentette. Ismét megnyitja a bőségszarut.