Veszélyes a kivárás a cégektől, perek fognak indulni a pihenőidőről – írja a munkajogász

Hiába bőkezű a magyar jog a 48 órás heti pihenőidővel, előtte a napi pihenőidőt ki kellene adni egy EU bírósági döntés szerint. Ennek alapján pénteken 13 óra után már a legtöbb munkavállaló rendkívüli munkaidőben dolgozna. Ezért pedig plusz pénz – 50 százalék pótlék – járna visszamenőleg is. Négy éve húzódik az ügy, a közelmúltban két Kúria-határozat is egy irányba mutat. Dr. Fodor T. Gábor munkajogász írásában arra figyelmezteti a cégeket, hogy foglalkozni kell a kérdéssel. A szakszervezet kopogtatni fog túlóra-kompenzációs igénnyel, sőt valahol már kopogtatott is.

https://www.hrportal.hu/hr/veszelyes-a-kivaras-a-cegektol-perek-fognak-indulni-a-pihenoidorol-irja-a-munkajogasz-20241105.html

Az Alkotmánybíróság 2020. májusában hozta meg határozatát a napi és a heti pihenőidővel kapcsolatban, ezt követte az Európai Unió Bíróságának C‑477/21 sz. ítélete 2023 márciusában, majd 2024 nyarán és őszén két kúriai döntés. (Mfv.II.10.025/2024., Mfv.IV.10.044/2024.)

A döntések – némileg eltérően – de lényegében azt mondták ki, hogy a heti pihenőidő előtt kötelező kiadni a napi pihenőidőt, és ennek, továbbá a munka törvénykönyve szövegének az összevetéséből az (is) következik, hogy az ún. általános munkarendben a péntek délután 1 órát követő rendes munkaidős munkavégzés nem lehetséges. (Még sok minden más is következik az ítéletekből, de mivel ezt már többször leírtam lásd pl. itt és itt, és mások is leírták, lásd itt, ezen részletek ismertetésétől eltekintenék.)

Azt még valamennyire értettem, hogy 2020 nyarán, az Alkotmánybíróság ítéletét követően értetlenséggel vegyes kivárással álltak hozzá a cégek a valóban furcsa és meglepő döntéshez. De hogy 2024 őszén mire várunk még, miért jellemzi a cégek szinte összességét a kivárás, azt nem nagyon értem.

Három legfőbb grémium, az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága és a Kúria mondta már ki érdemben ugyanazt, hogy a péntek délutáni munkavégzés rendes munkaidőben nem jogszerű.

Vegyük végig azokat a kifogásokat, amelyekkel a fentiek kapcsán jellemzően találkozom:

1. A cégek részéről a jellemző reakció, hogy várjuk meg, hogy indulnak-e perek. Ugyanakkor szinte bizonyos, hogy perek fognak indulni. A fent idézett egyik cikket Szabó Imre Szilárd, az egyik legnagyobb szakszervezeti szövetség alelnöke írta, és az adott cikk szakszervezeti körökben lényegében mindenkihez eljutott. Szinte bizonyos, hogy ezekben a hetekben az igényfelmérés zajlik a szakszervezetek részéről, és néhány héten, esetleg egy-két hónapon belül jónéhány cégnél várható lesz, hogy a szakszervezet bekopog majd a péntek délutáni munkavégzéssel kapcsolatos túlóraigényekkel.

Mi több, egy ilyen eset már be is következett egy üzleti szférában tevékenykedő cégnél.

A fenti kifogás rövid távon talán valóban életszerű és ésszerű lehet olyan cégeknél, ahol nincs aktív szakszervezet. Magam sem találom valószínűnek, hogy elsőre egy ilyen céget fog megtalálni egy pihenőidővel kapcsolatos túlóraigény – de persze garancia még erre sincs. Az olyan cégeknél viszont, ahol van szakszervezet, a magam részéről kifejezetten veszélyesnek és irracionálisnak látom a kivárást.

2. A következő kifogás az, hogy a fentiek, tehát hogy túlóraigénnyel léphetnek fel a munkavállalók, valamiféle „jogászi vélemény” lenne, egy a sok közül. A legnagyobb tisztelet mellett: Ahogy fent említettem, körülbelül ugyanazt kimondta az Alkotmánybíróság, az Unió Bírósága és kétszer a Kúria. Minek vagy kinek kellene még ugyanazt kimondania, hogy végre komolyan vegyük a helyzetet?

3. A következő „reményhal” az, hogy 2023. január 1-el módosult az Mt. 104. §-a, és azon időponttól kezdve nem kell napi pihenőidőt kiadni, ha a következő napra munkavégzés nem kerül elrendelésre. Ezen érv alapján az összes, fent idézett döntés mind a 2022. december 31. előtti jogállapot kapcsán született. Ez egy formálisan helyes érv, elfeledkezik azonban a 2023. január 1-el hatályba lépett jogszabály-módosítás körülményeiről.

2022. év végén ugyanis már rendelkezésre állt az uniós főtanácsnoki vélemény, amely az EUB fenti döntését megelőzte. Köztudott, hogy az esetek 90+ %-ában a főtanácsnok véleménye megegyezik az Európai Unió Bíróságának döntésével. A mi esetünkben az Európai Unió Bíróságának döntése végül Magyarországra még szigorúbb lett, mint a főtanácsnok véleménye, de azt már az utóbbi is tartalmazta, hogy kötelező kiadni a heti pihenőidő mellett a napi pihenőidőt is. Ennek a fényében a jogalkotónak 2022. végén bölcsebb lett volna megvárnia már az EUB döntését, amely végül 2023. márciusában meg is született, és kimondta, hogy a heti pihenőidő előtt kötelező kiadni a napi pihenőidőt. –Éppen az ellenkezőjét mondta ki tehát 2023. márciusban az EUB, mint amit a 2023. januárban hatályba lépett Mt. módosítás bevezetett.

Valójában a jogalkotó három hibát is elkövetett a pihenőidős szabályozás tekintetében. Először is érthetetlen, hogy miért nem tett semmit a helyzet rendezésére 2020. májusa és 2022. decembere között. Másodszor érthetetlen, hogy ha már várt 2022. decemberéig, akkor miért nem várta be az EUB két hónappal későbbi, 2023. március eleji döntését. Harmadszor és leginkább az is érthetetlen, hogy 2023. márciusa óta miért nem történik ismételten semmi a helyzet rendezésére.

4. Az utolsó, már félig valós alapokon álló „remény” az, hogy a jogalkotó majd rendezi a helyzetet. Nos a helyzet az, hogy valószínűleg egyszer majd valóban rendezni fogja. Viszont itt van három DE.

Az első és legnagyobb DE az, hogy a múltra nézve nem tudja a jogalkotó a helyzetet rendezni. A három éves elévülési időn belül a munkavállalók érvényesíthetik túlóraigényüket.

A második DE, hogy a jogalkotó nem tűnik sietni a helyzet rendezésével. 2023. márciusa óta semmi sem történt, és a legújabb, a Munka Törvénykönyvét módosító törvényjavaslatba sem került bele a helyzetet rendező módosítás.

A harmadik DE pedig az, hogy a szóbeszéd alapján tervezett törvénymódosító javaslat, tudniillik az, hogy a jogalkotó megszünteti a heti pihenőnapokat, és helyettük egy egybefüggő 48 órás pihenőidőt vezet be, általános munkarend esetén szombat reggeltől hétfő reggelig, ugyan első ránézésre megoldja a problémát, megfeledkezik azonban arról a tényről, hogy a napi-heti pihenőidő kérdése csak az első bomba, ami a magyar munkaidős szabályozás uniós meg nem felelése kapcsán robbant, de van még legalább fél tucat ilyen, melyek közül az egyik az, hogy az uniós jog nem tesz érdemi különbséget a rendes és a rendkívüli munkaidő között, azt általánosan munkaidőnek tekinti, mely munkaidő ellentettje az uniós munkajogban a pihenőidő. Ebből következően pedig a „pihenőnapi rendkívüli munkavégzés”, mint fogalom az uniós munkajogban értelmezhetetlen, ha munkát végzünk, akkor az nem történhet pihenőidőben. A jelenleg terítéken lévő javaslat ugyanakkor ezt a problémát nem kezeli, más szavakkal, ha továbbra is lehetőség lesz a heti pihenőidő alatti rendkívüli munkavégzésre, akkor a heti pihenőidős szabályok is sérülni fognak, hiszen az uniós jog alapján a heti pihenőidőben a munkavállaló „pihen”, nem végez munkát. Jelen sorok írójának meggyőződése, hogy a helyzetre egyetlen uniókonform megoldás van, mégpedig az, ha formálisan – hangsúlyosan csak formálisan – a két pihenőnap helyett csak egy pihenőnap (jellemzően a vasárnap) illetné meg hetente a munkavállalót, amely pihenőnap a jelenlegi joghelyzettől eltérően teljesen munkamentes lenne, egy másik nap (jellemzően a szombat) pedig ún. „szabadnap” lenne, amelynek délelőttjére elrendelhető lenne rendkívüli munkavégzés, délután egytől azonban semmiféle munkavégzés nem lenne megengedett ezen napon sem, hiszen ezen időszakban kerülne kiadásra a heti pihenőnapot megelőző 11 órás napi pihenőidő.

Megjegyzem, hogy Szlovákia kivételével nem tudok olyan uniós országról, ahol a formális, törvény alapján járó heti pihenőidő két egész nap lenne. Az egy teljesen más kérdés, hogy a gyakorlatban a legtöbb országban érvényesül az 5+2-es munkarend.

A tényleges reménysugarak
A magam részéről két ilyet látok. Az elsőt a fentiekben már ismertettem. A jogalkotó a jövőre nézve, kellő megfontoltság és az uniós jogi előírásokra is kellő figyelem fordítása mellett (amely sajnos mostanáig nem volt jellemző) rendezheti a helyzetet. Hangsúlyozom, hogy a legjobb esetben is csak a jövőre nézve.

A másik reménysugár haloványabb. Az többek, ígyjelen sorok írójának is a véleménye, hogy az EUB 2023. márciusában túllépte saját hatáskörét, amikor nem csak az uniós jogot, de a magyar jogot is értelmezte. Erre az uniós bíróságnak nyilvánvalóan nem volt joga, mégis megtette. Ebből következően érvelhető, hogy a 2023. márciusi EUB ítélet alkotmányellenes. Ezt azonban annak a magyar Alkotmánybíróságnak kellene kimondania, amely az egész történetet saját 2020. májusi határozatával kirobbantotta. Ez nem lehetetlen, de nem is valószínű, már csak azért sem, mert ez egy újabb frontvonalat nyitna meg Magyarország és az EU között, amely senkinek sem hiányzik.

A fentiek alapján tehát véleményem szerint bölcs lenne tartalékok képzése az esetleges munkavállalói igények kapcsán, és a munkarendek áttekintése. A jogalkotó részéről pedig igencsak bölcs lenne a helyzet mihamarabbi és uniókonform rendezése.

Dr. Fodor T. Gábor, munkajogász