„Sokkal több szakszervezet szűnik meg, mint ahány új alakul” írja cikkében a Népszava

Megosztom

Kevesebb a szakszervezetek száma és a létszám is, az alakuló újak kritikusabbak és harcosabbak, de a munkáltatók alig állnak velük szóba.

Nem sikerül megállítani a szakszervezeti taglétszám csökkenését és folyamatosan sokkal több munkavállalói érdekvédelmi szervezet szűnik meg, mint ahány új alakul.

A KSH tavaly 275 ezer 600 szakszervezeti tagot tartott nyilván, míg 2015-ben még majdnem 329 ezren voltak, az ezredfordulón pedig még elérte az egymilliót a taglétszám. A szakszervezeti konföderációk ennél valamivel magasabb tagsági adatokat tartanak nyilván.

Ezzel a folyamatos erózióval szemben nagyon ritkán jön létre új szakszervezet, még ha nem is példa nélküli egy új bejegyzése.

A Korrekt Vasutas Szakszervezetet (KVSZ) például május 19-én jegyezte be a Fővárosi Törvényszék, de csak a minap tört meg a jég, múlt héten kaptak először írásos választ a MÁV-Volán csoport vezetőitől az egyik levelükben feltett kérdéseikre.

Igaz, ez is csak egy rövid tájékoztatás volt arról, hogy csoport szintű érdekegyeztető fórum alakult és egyelőre nem lesz kötelező oltás a vállalatnál.

A KVSZ elnökének és alapító társainak nem ismeretlen terep a vasutas érdekegyeztetés.

Bárány Balázs több mint húsz évig volt az egyik erős vasutas szakszervezet, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke, ám most lapunknak élesen fogalmazott a vállalatóriásnál működő érdekvédelmi szervezetek munkájáról.

Elegem lett az elvtelen, megalkuvó hozzáállásból, abból, hogy nem történik semmi, pedig látja mindenki, hogy a MÁV vezetése elfogadhatatlan terheket ró a dolgozókra.

A kérdésre, hogy hol van az ezredfordulón még országos vasutas sztrájkokat hozó lendület, az elnök azt felelte,

azóta „hivatásos forradalmárokká” lettek a szakszervezeti vezetők, bábokká váltak, féltik az egzisztenciájukat, tartanak tőle, hogy ha nem fogadják el a munkáltató terveit, akkor megszűnik a munkaidőkedvezményük és elveszítik a bérük egy részét.

Az új szervezet vezetésében csak egy aktív vasutas van, őket nem érheti ez a vád.

Bárány Balázs két kérdést emelt ki, amikor a legfontosabb feladatokról kérdeztük.

Harcolnak a dolgozók teljes pihenőidejének kiadásáért és a Mozdonyvezetők Szakszervezetéhez hasonlóan ők is újranyitnák az idén alapbéremelést egyáltalán nem tartalmazó bérmegállapodás tárgyalását a magas infláció miatt.

A támogatással azonban egyelőre magukra maradtak, az egyezséget aláíró többi szakszervezet nem is reagált a kezdeményezésre.

A teljes cikk ide kattintva olvasható el.

összeállította: NÉMETH VIKTOR
tartalom: nepszava.hu (GULYÁS ERIKA)
fotó: Internet