Az RHC-nál dúlt bérharcban kötött bérmegállapodásban tavaly is a munkáltató akarata került megfogalmazásra a munkavállalói érdek képviselete helyett. Szomorúan kell leírni. A paktumot aláíró Mózes Tibor és Zlati Róbert urakat tehát nem az álaluk úgymond képviselt munkavállalóknak a reálbér veszteség kompenzálása vezérelte, hanem a konfliktusok nélküli gyors megállapodás. Minek eredményeképpen továbbra is biztosított számukra a Rail Cargo Hungária Zrt. által évek óta nyújtott pazar anyagi juttatások fenntartása, gyarapítása.
Ahogyan a Cargónál, úgy a MÁV-Volán csoport esetében is a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás döntéshozói bőven „alulköveteltek” a lojalitás jegyében. Emlékezzünk, a bértárgyalás második fordulójában a munkáltató hogy, hogy nem pontosan a fenti két szakszervezet által kuncsorgott 15%, de minimum 70 ezer Ft emelési javaslattal érkezett.
Végül a tulajdonos kizárólag a MOSZ-nak a 18%-os alapbér követelés melletti állhatatos kitartása és a volánosok hősies sztrájkja miatti rémület okán a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás elnökeivel megegyezetteken felüli mértékű bérmegállapodást kötött!
Az RCH munkavállalói a Rail Cargó Hungária Zrt. által kilóra megvett szakszervezeti tisztségviselőinek aláírási kényszere miatt kerültek abba a csúfos helyzetbe, hogy a választott tisztségviselőik árulásának következményeként a béremelésük mértéke jelentősen alulmúlta az állami cégnél elért eredményt is.
A fenti történések ismét jól bizonyítják, hogy az érdekképviseletre megválasztottak a megválasztóik bizalmával ismét galádul visszaélve a munkáltatót kiszolgálták, a további jussuk remélt megtartásáért!
Bár ki tudja? Lehet, más oka van a lesújtó cselekedetnek. Például az RCH bérmegállapodásának az aláírói, akik maguk is a cargós fizetésükből élnek, de az ő havi 2-3 millió forintos bérszintjükön nem érezhető az elmúlt időszak rekord inflációja. Ezért a halált megvető bérharcukban elkerülte figyelmüket a bolti árak drasztikus változásai!
Viszont az kétségtelen, hogy Meleg úr nem számolt azzal, hogy akad még szakszervezet a MÁV-Volán csoportnál, amelyik nem adja be olyan könnyen a derekát, a vezetői nem megvetett vazallusai a munkáltatónak. Sőt gerinces kiállásával az egyikük elszörnyülködtette a büszke sas madarat. Így szégyenszemre a fénylő tollú jószág kénytelen volt a legyek után kapkodni!
A teljes videó:https://www.atv.hu/belfold/20231212/vasutasok-vs-volanosok-elo-adasban-szurt-oda-egymasnak-szakszervezetek
Valódi képviseletért választd a Korrekt Vasutas Szakszervezetet!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A 2025 év ismét új lapot nyitott a MÁV történetében. Nézzük melyek a legfőbb változások
Hét hatósági kötelezést írt elő Lázár minisztériuma a MÁV-nak egy nemrég zárult eljárás nyomán…24.HU
MÁV-START Zrt.Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2024.12.09.-i ülésének a jegyzőkönyve