Október 22.: Szakszervezetünk védőszentjének, Szent II. János Pál pápának az emléknapja

Megosztom

A szakszervezetek a társadalmi egyenlőségért és a munkásember jogaiért folyó harc képviselői. Ezt a harcot úgy kell tekintenünk, mint közös versenyt a „közjóért”: azért a jóért, amely a foglalkozásuk szerint egyesült dolgozó emberek szükségleteinek és érdekeinek megfelel. Ez a harc azonban nem a „többiek ellen” zajlik. S ha az ellentétes vélemények szembehelyezkedést is jelentenek másokkal, ez a társadalmi igazságosság miatt történik, s nem magáét a „harcért”, sem pedig azért, hogy kiszorítsa az ellenfelet.

II. János Pál pápa

A Korrekt Vasutas Szakszervezet védőszentjéül Szent II. János Pál pápát választotta.

Szent II. János Pál pápa Laborem Excersens (Munkát végezve) című enciklikájában a munkáról a következőképpen ír:

A munkának nincs biztos és végső jelentése, értéke, hiszen minden ember által végzett munkának a célja, és szó lehet „a legszolgaibb munkáról vagy a közvélemény szerint legegyhangúbb, sőt a társadalom legalsó rétegéhez tartozó tevékenységről”, mindig az ember marad. Az ember egy társadalom, egy nemzet tagjaként a „közjót” akarja gyarapítani, ezért tevékenységének összhangban kell lennie az emberiség valódi érdekével.

Az emberek a saját személyes cselekedeteikkel segítik az isteni gondviselés tervének a történelemben való megvalósulását. Hangsúlyozza azt is, hogy a „krisztusi üzenet” nem vonja el az embereket a világ építésétől, nem teszik közönyössé sorstársaik iránt, épp ellenkezőleg, még szigorúbban kötelezi őket, hogy az embertársaik és a világ javára munkálkodjanak a legkülönbözőbb területeken. Az a munka, amely az élet helyett sorvadást, betegséget és halált teremt, beteg munka, vagy egyáltalán nem is munka már.

Azok a férfiak és nők, akik a maguk és családjuk fenntartásán fáradoznak, és munkájukat úgy végzik, hogy a társadalomnak is hasznára vannak, meg lehetnek győződve arról, hogy tevékenységükkel a Teremtő művét fejlesztik tovább, embertestvéreik javát mozdítják elő, és személyesen segítik megvalósulni az isteni gondviselés tervét a történelemben.

Mindenható, örök Isten, te úgy rendelted, hogy Szent II. János Pál pápa mint legfőbb pásztor vezesse híveidet, és mindnyájunk lelki javát szolgálja szavával és példájával. Közbenjárására segíts bennünket, hogy érdek-képviseleti tevékenységünkkel segítsük megvalósítani az isteni gondviselés művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

összeállította: MÁRKUS SZILVIA
fotó: blikk.hu