Az elmúlt péntekre beharangozott titkos CSÉT ülésről sokan várták jó híreket.
Hiába.
Az ülés váratlanul hétfőre halasztódott.
Akkora rendelték a valamifajta érdemi tárgyalást imitáló előadásra a tagjaikat rendre elárulókat.
Hírek szerint úgy tűnik, az általunk vázolt forgatókönyv megvalósul.
Miszerint ez év vége alakulása is, az utóbbi években szokássá vált táncrend szerint történik.
A bérmaradványból azon összeg amit a kegyes tulajdonos a vasutasoknak a munkáltató által megenged kifizetni, azt a harcban edződött munkásvezérek – no nem teljesen akként, mint egykoron Spartacus és gladiátor sorstársai az arénában – divatos szófordulattal élve kiharcolhatják.
A hatalmas győzelmet pedig a hálás utókor számára, a jobbára boldogan talpnyalók fémjelezte “megállapodás” hivatott megőrizni.
Tehát a hétfői CSÉT-en a szakszervezetek felé bejelentik, hogy a nem létezők (krónikus létszám hiány) helyett robotoló vasutasoknak az elvégzett munkájukért járó, ám eddig ki nem fizetett bérük egy részét még Karácsony előtt ismét szétosztják.
Vagy a társaságok között differenciálva 180.000 – 230.000 Ft-t, vagy egyenlő mértékben terítve.
Amelyet a még megmaradt 120.000 Ft un. lojalitás díjhoz csapnak.
Így cirka bruttó 300.000 Ft-t körüli összeget utal majd vasutasainak a jóságos munkáltató.
Ráadásul kinek-kinek a szabad választása szerint, vagy SZÉP kártyájára, vagy a bankszámlájára.
Mindezt a társadalmi igazságosság jegyében, a pénzromlás egyre tragikusabb mértékű romlásának elégtelen ellensúlyozásaként.
Nota bene, az osztók között akadnak páran akiknek a szóban forgó összeg csupán 1-2 termékeny munkanapjának a díjazásával egyező.
A kitartott, és ennek okán érdemi bérköveteléssel előrukkolni évek óta nem hajlandó munkásvezérek pedig mindennel egyetértve ájult hajbókolás közepette írják majd alá, a már előre kinyomtatott eléjük vetett megállapodást.
Emelve az esemény fontosságát – mint arról a vasúti verebek izgatottan csicseregnek – a milliomosok klubja összejövetelén meglepetés vendégként jelen lesz a “Mindenki annyit ér amennyije van.” pragmatikus mondatával nevezetessé vált legújabb közlekedési miniszter.
Amely híresztelés örömtelinek is tekinthető.
Hiszen, honatyaként maga is buzgón megszavazta a kormánytagoknak (beleértve önmagát is) és még számos potentátnak ez évi, nemhogy az eddigi inflációt (kb. 25%), hanem azt jóval túlszárnyaló mértékű bérfejlesztését.
A kiváló szellemi képességekkel megáldott és felkészült miniszter kétségtelenül tökéletesen tisztában a vasutasokat sújtó megélhetési válsággal, és az eddigi tapasztaltak alapján láthatóan nem hagyja, hogy a tőle függők, no meg a saját munkabére elértéktelenedjék.
Ezért tőle a székházban megejtett a vasutasokat megtisztelő ismételt látogatásakor nagyszerű tettet remélhetünk.
Nevezetesen, visszamenőlegesen ez év január elsejei hatállyal a vasutas béreket 20%-kal történő megemelésének, továbbá jövő év január elsejétől, a jövő évre várható infláció plusz öt százalék mértékű bérfejlesztés végrehajtására fogja kötelezni a Magyar Államvasutak vezetését.
Ez esetben nem tesszük szóvá ha a “nagy” szakszervezetek azoknál is nagyobb vezetői egytől egyig a maguk harci sikereként kürtölik szerte, a sínek világába a velük kötött megállapodásként nyilvánosságra hozott bérintézkedéseket.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A 2025 év ismét új lapot nyitott a MÁV történetében. Nézzük melyek a legfőbb változások
Hét hatósági kötelezést írt elő Lázár minisztériuma a MÁV-nak egy nemrég zárult eljárás nyomán…24.HU
Csak hódolni szabad.(MÁV 2025)