Miért is lenne ördögtől való a munkabér értékének az infláció követése?

Aki lakott már albérletben, kiadott illetve bérelt garázst, lakást vagy üzlethelyiséget, a bérleti szerződésben a bérleti díj összegén túl bizonyára meghatározták azt is, hogy legalább az infláció növekedésének mértékének megfelelően a bérleti díj is évente automatikusan emelésre kerüljön. Ez egy tisztességes üzleti magatartás, mert ez garantálja, hogy a megkötésekor megállapított bérleti díj időtálló legyen. Ez a megoldás egyaránt jó a bérbeadónak és jó a bérlőnek, mert kiszámíthatóvá teszi a bérleti dj jövőbeni változását. Mind kettő fél részére tervezhetővé teszi a jövőt, így egyikük sem érzi úgy, hogy veszteség éri. Hiszen a bérbeadó az bérleményért rendre megkapja a szerződés megkötésekor kialkudott értéket, és a bérlő sem érzi úgy, hogy az évenkénti díjemelésekor kihasználják.

Hasonló a helyzet, amikor munkaviszonyt létesítünk. Ez esetben a munkaerőnket adjuk bérbe a munkaadónak, és állapodunk meg a munkaerőnk bérleti díjában. Viszont a munkaerő piacon valamiért sosem volt divat az infláció hatásának a kiküszöbölésére vonatkozó garanciák munkaszerződésbe foglalása, a reálkereset automatikus növeléséről nem is szólva. Erre a munkáltató erőfölénye, pozíciója igen kevés munkavállalónak biztosít teret. A negatív következményt a hosszú munkaviszonnyal rendelkezők szomorúan tapasztalják, mivel a munkaerejük értéke (ára) az infláció hatására folyamatosan veszíti el az eredetileg meghatározott értékét. Tehát tegyük fel, hogy valaki húsz évvel ezelőtt létesített munkaviszonyt és ugyanazt a feladatot végzi, az infláció hatására a munkabére évről évre kevesebbet ér, mint a munkaviszony létesítésének pillanatában. Ugyanakkor a munkáltató a passzív magatartásával élvezheti ennek gyümölcsét. Hiszen a reálbér veszteséget esze ágában sincs, hogy korrekt módon, önként pótolja. De miért is tenné, ha ily módon semmi többletteljesítéssel, a munkaerő rendre egyre olcsóbb lesz számára.

A csóró baleknak nézett munkavállalók általában csak akkor kezdenek zúgolódni, amikor a veszteségük, már egyre nagyobb mértékűvé duzzad. Ez esetben általában a munkáltató kegyeskedik béremelésre, viszont ennek értéke az elmúlt időszak munkabéreinek értékvesztését általában nem pótolja. A zúgolódás eredményességét ráadásul nagyban meghatározza a munkaerőpiac állapota is. Ha túlkínálat van, akkor a munkaadó könnyen odaveti „Ha nem tetszik, mondjál fel, vannak a helyedre százan”! Ha nincs szabad munkaerő a piacon, akkor a munkaadó próbálja a meglévő munkaerőt megtartani és a reálbér veszteség részleges pótlására valamennyi béremelést felkínálni. Azon munkahelyek, ahol a munkavállalók képesek szakszervezeteket létrehozni, ott ez a feladat a szakszervezetekre hárul. Általában évente, vagy középtávon igyekeznek bérek emelésében megállapodni a munkáltatóval. De sajnos a keserű tapasztalat azt mutatja, hogy a szakszervezeti vezérek nem mindegyike akar a munkáltatóval a reálkeresetek megtartása, ne adj isten növelésének elérése érdekében konfrontálódni.

Ezért a Korrekt Vasutas Szakszervezet úgy véli, hogy egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hogy a munkaviszony létesítéskor közösen meghatározott, ha úgy tetszik kialkudott munkabér értékállóságát a munkaszerződés garantálja. Tehát a meglévő munkaszerződések módosításával a munkabér értékének a megőrzése a jövőben automatikussá váljon. Ez a módfelett tisztességes eljárás munkavállalóknak kétségtelenül megnyugtató lenne, mivel ugyanazon elvégzett munkájukért mindig megkapnák a munkaerejüknek minimum a munkaszerződés megkötésekor kialkudott árát. Magyarán a munkabér minden évben automatikusan megemelkedne legalább az infláció mértékével. A munkadónak is kiszámítóbbá tehetné az üzletmenetét, hiszen ismeretében lenne, hogy az adott időszakra mekkora bértömeget kell figyelembe vennie az üzleti terv tervezésekor. Természetesen, amennyiben a szakszervezetek a béralkuk során magasabb bérnövekményt tudnak elérni, úgy nyílván a kedvezőbb béremelést kell a munkáltatónak az adott évben végrehajtania.

A MÁV az üzleti terve készítésekor, amennyiben van középtávú bérmegállapodás, annak értékével tervezi meg az üzleti terv bértömegét. Amennyiben nincs az üzleti évre megkötött bérmegállapodás, akkor nem túl etikus módon, az üzleti tervben az inflációtól függetlenül, 0% emeléssel tervezi meg a bértömeget és bértárgyaláskor rendre arra hivatkozik, hogy „ tulajdonos által elfogadott üzleti terv béremelésre nem ad lehetőséget„. Ez egy tisztességtelen magatartás, hiszen a munkáltató tisztában van az infláció mértékével és röhög a markába, hogy ugyanazon munkáért kevesebbet kell fizetni.
Egy üzleti alapon, a piacon működő munkadónak ez valóban komoly terhet jelent, hiszen az infláció a megtermelt termék árát is érint, ezért komoly tervezést igényel a bérek és az előállított termék árazása. A vasút azonban másképpen működik. A közfeladat ellátás miatt az árait nem magának állapítja meg, hanem a tulajdonos, a magyar állam politikai alapon szabja meg, hogy a termékeiért, szolgáltatásokért milyen árat szedhet be, és a bevétellel nem fedezett, indokolt működési költségeit a tulajdonos a közszolgáltatási szerződés alapján megtéríti. Határozott álláspontunk az, hogy a MÁV a költségei tervezésénél a munkabér értékének a megtartását indokolt költségként állítsa be az üzleti tervébe.

Az említett módon történő értékövetést tartalmazó munkaszerződés, illetve munkaszerződés módosítás, sem a jogi, sem a gazdasági térfélen nem ütközik akadályba, valamint jogszerű és tisztességes módon garantálja, úgy a munkavállaló, mint a munkaadó érdekeinek teljesülését. Senki nem tud olyan racionális indokot mondani, ami a javasolt változtatást ne tenné lehetővé!
Tehát összegezve megállapíthatjuk, hogy tisztességes viszonyok mellett a munkáltatónak nem lehet indoka a meglévő munkaszerződések javasolt tartalmú módosítása ellen. Amennyiben nem vállalja ennek megkötését, minden bizonnyal azért áll ellen, hogy a vasutas munkabérek elinflálódásából adódó hasznát a vasutasok kárára akarja továbbra is a maga javára fordítani.

szerző: KVSZ
fotó: Internet