Méltóbb helyre kerülhet Alexandriai Szent Katalin szobra

Megosztom

Mint ismeretes, 2011-ben a lengyel és a szlovák vasutasok megajándékozták a magyar vasutas munkavállalókat a vasutasok védőszentjeként tisztelt Alexandriai Szent Katalin fából készített szobrával.

Az akkori vasúti vezetés tervei szerint Szent Katalin szobrát egy kápolnában helyezték volna el, amelynek felépítésére a Vasúttörténeti Parkban került volna sor.

A kápolna felépítéséből sajnos semmi nem lett, és a szobrot végül a Vasúttörténeti Park Könyvtárában helyezték el, amely a mai napig ott porosodik.

Szakszervezetünk kezdeményezte a szobor méltó elhelyezését, amely úgy tűnik, hogy hamarosan révbe érhet.

A szobor az idei vasutasnapig (július 9-ig) áthelyezésre kerül a Vasúttörténeti Park látogatók számára is nyitva álló aulájába, egy hozzá méltó vitrinben.

A vitrin látványterve az alábbi linken tekinthető meg: …

Alexandriai Szent Katalin szobrát tehát július 9-étől a Vasúttörténeti Park aulájában tekinthetik meg az érdeklődők.

Scan 22052312 38 13

Összeállította: Márkus Szilvia
Fotó: Internet