Míg a rútul rendre lóvá tett tagoknak a VSZ, a VDSZSZ Szolidaritás elnökeinek simlissége, és pár jól tartott vazallusuk opportunizmusa jóvoltából, az idén is csak alamizsnával lett kiszúrva a szemünk, addig a bérmegállapodást aláfirkantó áruló, Kojak formájú okos János, és a Balaton kies partján tanyázó, a nyomozó hatóság érdeklődését is kiváltó körülmények
cikkkk
között az elnöki székében tartott Zoltán, kiváló tehetségük elismeréseként szabad szemmel is jól láthatóan tollasodnak.
A váratlan székház “kilakoltatást” is szó nélkül tűrő jómadaraknak a MÁV Zrt.-ben végzett izzasztó felügyeleti munkájukat, a velük igen bőkezű miniszter az idén is gálánsan meghálálta.
Így immáron, már havi 800.000 Ft feletti tisztelet díjért azon is őrködhetnek, nehogy bármi baj érhesse magukat és mindazokat, akik a semmis munkaszerződésük alapján havi több millió forint munkabért fizetnek őkelmüknek.
Természetesen az említett tiszteletdíjon felül. Amelynek mértéke pár év alatt örvendetesen meg négyszereződött a KÜT által kiválasztott kétségkívül a vasutasok érdekeit mindenek előttinek tekintő felügyelő urak (VSZ illetve VDSZSZ Szolidaritás elnökök) esetében.
Aki – emlékezzetek jól – a 2024 év eleji bérmegállapodásban foglaltak aláírásukkal elfogadva, előzetesen és visszavonhatatlanul áldásukat adták mindarra ami hatékonyság javítás ürügyén a vasút házatáján történik, és történni fog. Például a jegyvizsgáló nélküli vonat közlekedés alkalmazása.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Forbes – Felszámolják a Habonyhoz és Hernádihoz köthető céget, ami a teljes magyar vagongyártás halálát hozhatja
Telex: Évekre lezárják az ország második legforgalmasabb vasúti mellékvonalát, házak helyén épülne az új nyomvonal
G7: 25 éves vonatoknak kellene örülnünk, de akár már az első akadályon elbukhat a beszerzés