Bosszúhadjárat indulhatott a sztrájkoló operaházi dolgozók ellen – állítják a szakszervezetek

Megosztom

Az érdekképviseletek szerint Ókovács Szilveszter utasítására olyan személyeket rúgtak ki, akik szakszervezeti tagok, illetve aktív szerepet vállaltak a tavaly márciusi sztrájkban. Elmondásuk szerint a főigazgató embertelen és kirekesztő döntéseket hozott. A szakszervezetek a közleményben hangot adtak a követeléseiknek is.

„Elképesztő bosszúhadjárat indult a sztrájkoló operaházi dolgozók ellen, ami a Magyar Állami Operaháznál képviselettel rendelkező szakszervezetek azonnali beavatkozását követelte” – idézi a Népszava a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének közös közleményét.

A közleményben azt írják, „a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter ismét olyan embertelen és kirekesztő döntéseket hozott, amelyek nemcsak a jogállamiság elveivel, de a méltóságon alapuló munkaviszony fogalmával is összeegyeztethetetlenek”.

A szakszervezetek elítélik ezeket a döntéseket, mivel – mint írják – ürügyként használják a 2025. július 8-án kötött megállapodást, amely az Operaház főigazgató-helyettese és általuk került aláírásra. Hozzátették: erre hivatkozva július 16-án a főigazgató utasítására az Operaház munkatársai közül olyan személyeket bocsátottak el, akik szakszervezeti tagok, továbbá aktív szerepet vállaltak a 2024. márciusi sztrájkban, választott szakszervezeti tisztségviselők vagy egyéb választott megbízatást látnak el.

Bosszúból rúghatták ki a szakszervezeti tagokat az Operaház társulatából

Kiemelték, hogy az elbocsátások nem a gazdasági racionalitásról szólnak, hanem a megfélemlítés és a bosszú eszközének tekinthetők, mivel az elbocsátottak között az aktív szervezeti tagok jelentősen felülreprezentáltak, valamint a munkáltató kísérletet tett a vele munkaviszonyban álló összes vezető tisztségviselő elbocsátására.

  • Mint írják, elbocsátottak egy 78 százalékos rokkantsággal élő, súlyosan beteg művészt, aki aktívan részt vett a sztrájkban, és nyilvánosan felszólalt a zenekart érintő, művészeti és szakmai anomáliák megszüntetése érdekében.
  • Elküldtek egy háromgyerekes, szakszervezeti tag családapát, aki elismert művész és egyetemi oktató.
  • Megváltak egy kétgyermekes szólamvezető zenésztől is, aki – elmondásuk szerint –nemcsak a sztrájkban, de a főigazgatói pályázatok elbírálása során – a társulat többségi véleményét képviselve – nyíltan felszólalt a jelenlegi főigazgató ismételt kinevezése ellen. A főigazgató állítólag már a tavalyi sztrájk alatt kirúgással fenyegette.

Az érdekképviseletek szerint Ókovács Szilveszter ezen intézkedésekkel megsértette a július 8-i megállapodást, aláássa a szakszervezeti jogokat, valamint a munkavállalók megfélemlítésével hallgatásra és behódolásra kényszerítve támadja a Magyar Állami Operaház társulatát. Kijelentették, hogy a főigazgató ezzel emberi sorsokat és a nemzeti kulturális intézmény hitelességét is veszélyezteti.

A közlemény szerint több százezer forintos perköltség előzetes megfizetésével számolhatnak, akik az elbocsátásuk miatt bírósághoz fordulnak, az esetleges pervesztés esetén pedig akár milliós nagyságrendű perköltséget is meg kellene fizetniük.

A szakszervezetek követelik

  • a megtorló elbocsátások azonnali visszavonását,
  • a kollektív szerződés maradéktalan betartását,
  • illetve a szakszervezeti jogok teljes érvényesülését.
Fuchs Viktória