Bérek 2022?

Megosztom

Kedves Tagtársak!

Szakszervezetünk az elmúlt hónapokban számos alkalommal fordult bérköveteléssel a munkáltató felé.

A legutóbbi megkeresésünket követően megtört a jég.

A vasút hajlandó tárgyalni.

Tartalmi, avagy csupán látszat megbeszélésre gondoltak az szerdán kiderül.

Ismert, hogy a szakszervezetünk legalább 25%-os alapbér emelést követel mindazon vasutasok részére akik nem hajlandóak elfogadni a gyalázatos, kizárólag a tulajdonos diktálta munkáltatói ukázt tartalmazó három évre köttetett – nagyszerű eredményként ünnepelt – gyászos paktumot.

Amely úgy jöhetett létre, hogy az úgymond “nagy” szakszervezetek szolgalelkű vezetői a saját kiváltságos egzisztenciális helyzetük megtartásáért cserébe ismét szégyentelenül elárulták a vasutasokat, köztük a tagjaikat.

Hiszen az általuk aláírt dicstelen paktum ki tudja hány évre konzerválta a vasutasok reálkeresetének már évek óta tartó csökkenését.

Emlékezzünk jól a citált iromány legkirívóbb előírására, minek “eredményeként” az elmúlt évben nulla – nem tévedés nulla – százalékos alapbérfejlesztés jutott a vasutasok zömének.

Azt pedig mindegyikünk elkeseredetten tapasztalhatja, hogy az elvégzett munkájáért kapott béréből (mondhatni alamizsnából) egyre nehezebb megélni. Hiába volt az ígéret, hogy a háború árát nem a magyar embereknek kell megfizetni.

Az infláció hónapról hónapra magasabb.

Az un. hétvégi „nagybevásárlás” az egy évvel ezelőttinek már több, mint 30 százalékával kerül többe.

Az évek óta kuporgatott megtakarítások drámai értékvesztést szenvednek el.

(A nyugdíjpénztár is jelentős – nagydobra nem vert – hozamveszteséggel birkózik.)

Lassan hitelt kell felvenni egy szerény hétvégi családi ebéd elkészítéséhez, és csak jósolni lehet mikorra fordulnak kedvezőre a gyászos gazdasági folyamatok.

Nagyon nincs ez így jól.

Ezért szakszervezetünk elvárja, hogy a vasút vezetése nézzen szembe azon ténnyel, hogy vasútnál rajtuk kívül kevesen vannak azon szerencsés helyzetben, hogy a havi jövedelmük bőséggel biztosítja a kényelmes életüket, és a jövőjük kilátástalanságától nem kell tartaniuk. Továbbá szakszervezetünk okkal, és joggal úgy véli.

A vasút vezetésének alapvető erkölcsi kötelessége kiállni az általuk vezetettek tisztes bérezésének elérése érdekében.

Amennyiben elkerülhetetlen úgy a konfrontációt is vállalniuk kell a tulajdonossal szemben munkatársaik sorsa iránt viselt felelősségtől indíttatva, nem pedig lealacsonyító közleményekben ostorozni azon munkatársaikat akik munkája hozadéka révén az ő jólétük biztosított.

Csak azért mert élve törvény adta jogukkal követelik az azóta, mint hírlik egy “kiváló” üzletért útilaput kapott elnök-vezérigazgatóval kötött megállapodás betartását.

A szánni való opportunista szakszervezeti vezetők – akik visszatetsző magatartásuk jutalmául szintén kiválóan elvannak – pedig hallgassanak a feltámadó lelkiismeretükre, és méltóztassanak a simulékony frázisok óvatos és igen udvarias hónapok óta tartó hangoztatása helyett érdemben tenni a vállalt dolgukat.

Ha kell csak úgy, mint a MOSZ tisztségviselői legyenek képesek az elvárható létet nyújtó bérekért küzdelembe vinni, a napról-napra egyre nehezebb helyzetbe kerülő tagjaikat, vasutasokat.

szerző: Bárány Balázs
fotó: Internet