Augusztus 20. – Államalapítás és Szent István ünnepe

Magyarországon augusztus 20. napja az államalapítás és államalapító Szent István király emlékének nemzeti ünnepe. 
A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása. 
Isten éltessen, Magyarország! 
Talán kevesen tudják, de Szent István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ugyanis erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
I. Nagy Lajos uralkodásától kezdve augusztus 20-a egyházi ünnepként élt tovább. Mária Terézia a naptárakba is felvétette nemzeti ünnepként, továbbá Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

Az 1848-as szabadságharc leverése után betiltották az ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam jelképe volt. 1860-ban ünnepelhették ismét, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezés után a nap visszanyerte régi fényét. 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter rendeletére címeres zászlókat tűztek ki a középületekre augusztus 20-án.

A két világháború között az ünnep eszméje kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való emlékeztetéssel, 1945–47 között pedig csak egyházi ünnepként engedélyezték.
1849-1989 között a Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként ünnepelték, miután az 1949-ben hatályba lépett új alkotmányt augusztus 20-ra időzítették.
Az Országgyűlés 1991. évi VIII. törvény kihirdetésével, augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé nyilvánította, amelyet a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény is megerősített.
Istvánt diplomáciai és politikai érzéke korának, sőt mondhatni, az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfiává avatta. Politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, ő jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető utat népének.
A magyar katolikus egyházat is ő teremtette meg. Szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból – bencéseket, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított. Sok kolostort létesített, amelyek missziós központjai és gyújtópontjai lettek a vallásos és kulturális életnek. István elrendelte a vasárnap megszentelését és minden tíz falu számára templom építését. Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében székesegyházat, Veszprémben női apátságot építtetett, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál-templomot.
Ami a keresztény vallással és keresztény törvénnyel nem volt összeegyeztethető, annak hadat üzent és büntetéssel sújtotta. Nem nyúlt azonban a régi mondákhoz és énekekhez; a pogány korból származó népszokásokat, ha az új hittel nem ellenkeztek, megőrizte vagy megtöltötte őket keresztény tartalommal.
István a keresztény magyar szellemet külföldön is jelenvalóvá tette: Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában zarándokházat, Konstantinápolyban díszes templomot építtetett.
Egyik fő munkatársa, a 993-ban Prágából érkezett Asztrik szerzetes II. Szilveszter pápához fordult István jogai megerősítéséért. Célja az volt, hogy a keresztény királyság méltóságára emelkedjék, és már eleve kizárjon mindenféle függőséget a német birodalomtól és a szomszédos bajor egyháztól, s országa egyházát az állammal szorosabban egybekapcsolja. Asztrik kieszközölte urának a koronát, az előtte hordozott keresztet és azt az apostoli kiváltságot, hogy püspökségeket alapíthasson és egyházi főméltóságokat nevezhessen ki.
Istvánt az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: országát tíz püspökségre osztotta, köztük két érsekséget alapított Esztergomban és Kalocsán.
Mint uralkodó István tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ragyogó példája volt ennek, hogy Szent István templomában évente letette hivatalát annak jeléül, hogy csak kölcsön kapta Istentől, és annak bizonyságára, hogy hatalmát Istennek áldozza.
„Miután Krisztus katonája legyőzte az ellenséget, lelki örömmel eltelve elhatározta, hogy minden képességét és minden szándékát az evangélium magjának melegágyává teszi. Alamizsnálkodással és imádkozással töltve idejét gyakran borult a szentegyház padlójára, s könnyeit hullatva bízta Isten akaratára tervének teljesedését, hogy az, aki az Úr nélkül mit se tudna tenni, ha az Ő rendelkezésének betöltése segíti, a kitervelt jót erényes kezdeményezésekkel véghezvihesse.” (Részlet a Hartvik-legendából)
Lelki arculata az Intelmekben (műfaja szerint „fejedelemtükörben”) is kirajzolódik, amely fiának, Imre hercegnek készült. Talán nem maga István írta, de mindenesetre az ő közelében, politikai s erkölcsi elvei értelmében szerkesztették. Többek között a következő uralkodói szabályok találhatók benne: „Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!”
Szent István élete alkonyát beárnyékolta, hogy fiát, Imre herceget 1031-ben egy vadászat alkalmával egy vadkan halálra sebezte.
Szent királyunk közel hetven éves korában, negyvenkét évi uralkodás után halt meg, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján. Halála előtt a Szűzanyának ajánlotta az országot. Így vált Krisztus anyja a magyarok nagyasszonyává.
„… kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6).” (Részlet a Hartvik-legendából)

Összeállította: Márkus Szilvia
Fotó: Internet