Adventi meglepetés

Megosztom

Amiről az indohaz.hu oldalán értesülhettünk.
Miután az állam a Strabagot kivásárolta a GySEV-ből és többségi tulajdont szerzett, most a MÁV Zrt. kezelésében lévő pályahálózatból kb. 800 km kerül átadásra.
A döntés kétség kívül váratlan meglepetés. Hiszen a hálózatának kurtításáról a MÁV Zrt, előzetesen nem adott tájékoztatást semmilyen fórumon a munkavállalóinak illetőleg az őket képviselő szervezeteknek.
Pedig mindannyian emlékezünk. Idén tavasszal a meghirdetésre került Üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választásokat, a majdani átszervezésre hivatkozva, a MÁV Zrt. jogi igazgatója a szakszervezetekkel leállíttatta.
Ezzel szemben a most decemberre kiírt választások előtt az újabb szervezeti változás miatt, a jogi orákulum nem látta szükségét bárminemű beavatkozásra, tájékoztatásra az ÜT választásokat érintően.
A november 19-i Központi Üzemi Tanács ülésén Németh Réka vezérigagató-helyettes sem tett utalást a pályavasútat és az ott munkát végzőket érintő ilyen irányú várható változásokról.
Holott leírtakkal összefüggésben korábban az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája a következőket írta:
„A magyar állam megvásárolta a Strabag Zrt.-től a GYSEV Zrt.-ben lévő üzletrészét, amelynek köszönhetően kétharmados, azaz döntő többséget szerzett a vállalatban. Ezzel a magyar államnak tulajdonképpen két vasútvállalata lett: MÁV és a GYSEV. E két vasúttársaság működésének összehangolását, szolgáltatási terheinek jobb elosztását nemcsak lehetőségnek, de kötelességnek: felelős stratégiának is tekintjük. Konkrét döntés ugyanakkor még nem született, de valóban határozott célunk hogy a GYSEV 2025-ben érdemben részt vegyen a nyugat-magyarországi közösségi közlekedés működtetésében akár a kérdésben szereplő vonalakon, vagy azok egy részén. Ha születik végleges döntés, arról először az érintett munkavállalók kapnak tájékoztatást.”
Úriember abból is felismerhető, hogy képes állni, betartani úgy az írásban, mint szóban adott szavát.

Az IHO cikke: https://iho.hu/hirek/nyolcszaz-kilometernyi-vasutvonalat-vesz-at-a-gysev-a-mav-tol?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR3TvxO69VpGXVk3BWkD0jQ1AlfnmBu6ubQneiJbRvfyveVSMRbmdEv3Ipc_aem_mhyxWR4oyI4q6NESZdxmyQ