A vörös vonal, avagy az érdekképviseletek aranykalitkában.

Megosztom

A 2022. év sem hozott javulást a vasutasok életében, bár a kialakult alacsony bérszint és a jelentős létszámhiány miatt a választási évben mindenki a csodában reménykedett!

De milyen út vezetett el idáig, hogy egy forgalmi szolgálattevő alapbére csak kb. 15%-kal haladja meg a garantált minimálbért?

A magyarázat rá nem politikamentes és bő tíz évre visszanyúlik.

A hatalmat frissen megnyert új politikai „elit” rohamléptekben állt neki a fékek és az ellensúlyok lebontásának. Ez az érdekképviseletek szemszögéből a munkavállalók érdekeinek csorbításával, a sztrájktörvény öncélú újraszabályozásával és a Munka Törvénykönyvének átírásával valósult meg.

Tíz év távlatából kijelenthetjük, hogy a munkavállalók érdekeit aprópénzre váltották és ebben az egyik vasutas szakszervezet vezetőjét bizony felelősség terheli.

Az egyetlen érdem, amit sikerült elérni, hogy az új törvény a szakszervezeteket élve hagyta. A munkáltató tárgyalási kötelezettsége belekerült, így nem fordíthatott nekik teljesen hátat. Kötelessége maradt a lefegyverzett (sztrájkjog), nyomásgyakorlásra képtelen érdekképviseletekkel tárgyalni.

Így a szakszervezetek működése biztosított volt, de fegyverük a valódi képviseletre nem maradt.

Nagyon kevés szakszervezet maradt képes az eredeti arculatát megőrizni. Legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy ha harcolni nem lehet, akkor barátkozzunk meg. Szép szavakkal is sok mindent el lehet érni!

Ez a hozzáállás már a munkáltatóknak is tetszett! Felismerték, hogy jó megállapodások kötésével egész ágazatokat zablába lehet fogni! Ez a 17-es évben kezdett alakot ölteni! A szervezetek vezetői szintjére kötött „kedvező” szerződésekkel nagyszerű havi apanázsokhoz lehetett jutni! A felsőfokú végzettség sem jelentetett hátrányt, ilyen munkakörökért érdemes már diplomát szerezni, sőt még a covid is kapóra jött, hisz nyelvvizsga nélkül is lehetségessé vált a diplomához jutás hisz a besoroláshoz a látszatra adni kell!

A körülmények ilyen kedvező alakulása esetén kinek is jutna eszébe értelmetlen munkaügyi vitákat nyitni!

Nosza, el is távolították a „renegátokat” akik érdekvédő tevékenységükkel veszélyeztethetik az egyéni szerződéseket! Hisz ha megharagszik a gazda, bármikor felbonthatja, hisz ezek nem járandóságok, hanem kedvezmények!

Ebben a helyzetben érte a munkavállalókat a kormány minimálbér emelési áldásos tevékenysége.

A versenyszférában a munkaerőpiac eleve beárazza a munkabérek szintjét, a kis és közepes vállalkozásoknak ezt a többletet ki kell termelniük, ez nem az államnak, hanem a vállalkozásnak jelentett terhet.

Az állami tulajdonú cégeknél viszont a tulajdonos magyar államnak kell biztosítani ennek költségét. Ezeknek a törvényeknek eleget is tettek, a minimálbér emelésének költségét biztosították is. De csak ezt írta elő a törvény.

A legalacsonyabb béreket kapó munkavállalókra kedvezően hatott az intézkedés, de ennek hatása az lett, hogy az egymásra épülő fizetési osztályok közötti különbségek csökkenni kezdtek.

Először csak az alacsonyabb fizetési osztályokban, de 2022-ben már kijelenthető, hogy a bértorlódásban a végrehajtó szolgálat valamennyi munkaköre érintett lett.

(A táblázat egy I. kategóriás állomás 5-9 év munkaviszonyra vonatkozó bértábla adatait tartalmazza.)

Munkakör201020182019202020212022
kocsirendező 8K mmk100.000153.000160.000173.000173.000200.000?
váltókezelő 9K mmk110.000182.000195.000210.000219.000260.000?
tolatásvezető 10 mmk116.000184.000195.000210.000219.000260.000?
vonali tolatásvezető 10K mmk126.000186.000195.000211.000219.000260.000?
külső forgalmi szolgálattevő 11K mmk140.000200.000210.000227.000227.000267.000?
rendelkező forgalmi szolgálattevő 12K mmk166.000249.000249.000269.000269.000309.000?

De mit tettek a szakszervezetek?

Itt jön be a piros vonal szindróma. A „jó munkaügyi kapcsolatokat” tiszteletben tartva járultak hozzá a fizetések elértéktelenedéséhez.

Béremelésről állapodtak meg az állami cégeknél. (2021. jún. 28.)

A vörös vonalon belül persze van lehetőség és fogadókészség is a korrigálásra, de azon kívül semmi.

A 2021 nyarán aláírt hároméves bérmegállapodással már kimutathatóan kárt okoztak a tagjaiknak és sajnos a nem tagoknak is!

Az infláció okozta veszteséget már előre lehetett tudni, de a minimálbér emelésének a kockázatát sem próbálták garanciákba foglalni.

A nem tagok annyival jártak jobban, hogy ezért nem adták oda a fizetésük egy százalékát!

A hároméves garanciák nélküli bérmegállapodás hozadéka még, hogy az érvénytartama alatt nem lehet a bérért sztrájkolni!

Mi késztette az aláírókat, hogy elárulják az általuk képviseltek érdekét! A csábító 200 ezres egyszeri kifizetés? Honnan ered ez az összeg?

A válasz rá: a létszámból hiányzó munkavállalók bérének a fedezete! Mivel az ő munkájukat a meglévő munkavállalók végezték el, könnyen látható, hogy ez a megspórolt bér kiket illet!

De talán még az is kiolvasható, hogy a munkáltatónak ennyivel olcsóbb túlórában foglalkoztatni, mint feltöltött létszámmal!

Ezért a pénzért ugyan megdolgozott valaki, de nem ő kapja meg! Még talán ez a bérmaradvány biztosít lehetőséget arra is, hogy az áruló szakszervezetek vezetőivel fiktív szerződéseket köthessenek, így biztosítva hogy a madárka az aranykalitkában énekelhessen neki!

Ezek vezettek ahhoz a bértorlódáshoz, amit napjainkban megélünk.

Harminc év munkaviszonnyal egy tolatásvezető 233 ezer, míg egy ugyanennyi idővel rendelkező külső forgalmi szolgálattevő 263 ezer forintos alappal fordul a 22. évnek. Erre kapva a 10%, de minimum 40 ezres emelést a bérminimum fölött egy hajszálnyival tengetheti az életét!

Ha ez a tendencia fog folytatódni a következő években is – már pedig a három évre kötött megállapodásból ez következik- belátható, hogy meg fog nőni a pályaelhagyók száma és az amúgy is nagyszámú nyugdíjba vonulók helyére nem lesz képes a MÁV a fiatalokat idecsábítani.

Hisz nincs már korkedvezményre való jogosultság, nincs csábító bérezés, de van helyette lélekölő vizsgáztatási rendszer, ahol megszokhatja az új felvételes azt a megalázó bánásmódot, ami a vasúti pályáján kísérni fogja.

Mi lehet a megoldás? Lehet-e tenni ez ellen? Mi úgy gondoljuk, hogy igen! Szakítani kell a régi beidegződésekkel és teljesen új alapokra kell helyezni az érdekképviseletet!

Nem fordulhat az elő, hogy egy szakszervezet vezetőségét a munkáltató csábító ajánlatokkal megvásárolja!

Csakis olyan szerveződés lehet ütőképes, aki anyagilag független a munkáltatótól, a költségeit a beszedett tagdíjakból tudja fedezni!

Hisz mindenkinek oda kell megfelelnie, ahonnan a pénzt kapja!

Ez kell, hogy legyen az alapja a hatásos érdekképviseletnek! A többi csak aranykalitkában ücsörgő papagáj marad!

Szakszervezeti álláspont.
fotó: csaladbanutazunk.hu