A munkabér évek óta tartó elértéktelenedése, a bérből eltűnt infláció nyomában, avagy egy árulás kronológiája….
Az infláció jelentése a pénz és a gazdasági ügyekben kevésbé jártasak számára bizony szorul némi magyarázatra.
Holott egy olyan gazdasági tényezőről van szó, ami kivétel nélkül mindenkit érint, aki pénzből él.
Az infláció fogalma latin eredetű (inflatio), jelentése felfúvódás, puffadás.
A közgazdaságtanban kissé más értelemben használják. A pénz tartós értékromlását értik alatta.
A gyakorlatban az infláció a fogyasztási cikkek és nyersanyagok árának egységes és tartós emelkedésében érzékelhető.
A pénz úgymond romlása magyarán a vásárló értékének a vesztése az elvégzett munkáért kapott ellenérték (vásárlóerő) csökkenését is jelenti. Az év eleji béremelések célja elsősorban az elveszített inflációs érték pótlása. Másodsorban, az adott gazdaság társaság eredményeiből a bérszínvonal emelése. Az elért reálkereset növekedés által a munkavállalók életszínvonalának emelése, a javuló piaci viszonyokhoz való igazítása.
Az egy évre vonatkozó bérmegállapodások alapját az előző év inflációs viszonyai és a következő évre tervezett inflációs szint, valamint a szakszervezetek által elvárt reálkereset növelés határozza meg.
A közép (2-3 év), vagy hosszútávú (3-5 év) bérmegállapodások egyik – jobb helyeken elhagyhatatlan – alappillére az infláció és a minimálbér (garantált bérminimum) emelésének követésére vonatkozó, visszavonhatatlan garanciákkal megkötött megállapodás.
Ez biztosítja a munkáltató és a munkavállalói oldal részére egyaránt a megállapodásban közösen meghatározott cél elérését.
Amennyiben a garanciális elemek egy bérmegállapodás szövegéből kimaradnak, akkor az alá firkantott iromány javarészben – nyilvánvalóan – a munkáltató érdekeit szolgáló paktum, nem pedig tisztességes bérmegállapodás.
Hiszen könnyű megtippelni kik lehetnek a kárvallottjai egy a garanciális elemeket nélkülöző bérmegállapodásnak.
Tehát aki a munkavállalók képviseletében az automatikus kompenzációt tartalmazó garanciális elemek hiányában bérmegállapodást irkál alá, vagy igen csekély szellemi képességgel sújtotta a Teremtő, vagy ha úgy tetszik csupán aljas, a maga hasznát leső pitiáner áruló.
A szakszervezetek elvileg természetesen tisztában vannak a pénzügyi és gazdasági fogalmakkal, folyamatosan figyelemmel kísérik az árak és a bérek változásait, a zajló gazdasági folyamatokat. Tanulmányozzák, és elemzik az előrejelzéseket a gazdaság várható hazai valamint globális változásairól.
Erre a tag általában nem vállalkozik, mert vagy nincsenek meg az ehhez szükséges szakmai ismeretei, vagy a munkája, a családja miatt nehezen tud kellő időt szánni.
Ezért úgy véli a legjobb megoldás, ha egy civil független szervezetet, egy szakszervezetet bíz meg ezzel a feladattal.
A havi jövedelmük egy százalékát (évente átlagosan kb. 100.000 Ft tagdíjat kifizetve a tagok jogos elvárása, hogy a megfelelő hozzáértéssel bíró szakszervezete az érdekét figyelembe vevő megállapodásokat kössön a munkabérének megemelésére vonatkozóan.
Az infláció alakulását automatizmusként figyelembe vevő klauzulát korábban a MÁV-nál képviselettel rendelkező szakszervezetek is alkalmazták, illetve akarták alkalmazni.
Hiszen a 2020. december 16-án a Vsz, VDSzSz Szolidaritás és a MOSZ közös a bértárgyalások elkezdésére vonatkozó úgymond kezdeményezéssel élt a munkáltató felé, amely még az egy évre szóló megállapodásban is tartalmazta az erre vonatkozó garanciát!
https://vdszsz.hu/8279-ber2021-a-bertargyalasok-mielobbi-megkezdeset.html
„Amennyiben a minimálbér, illetve a garantált bérminimum éves emelésének mértéke a fenti általános szabályokban foglalt éves alapbér-emelési értékeket meghaladja, úgy az alapbéremelés mértékét azzal megegyezően kell megállapítani.”
A kezdeményezésre a gazda füle botját sem mozgatta. A felek mindegyike hosszan tartó hallgatást fogadott.
(A karthauzi csendben, 2021. januárjában, a jól tartott VSZ és a VDSzSz Szolidaritás elnökei, a szervezetük felhatalmazása nélkül, visszaélve a pozíciójukkal, miután egzisztenciális rémületükben gatyójukat anyaggal telítették, aláírtak egy szégyenteljes a vasutasokat (tagjaikat) eláruló MÁV Zrt. KSz módosítást.)
Majd a munkáltató 2021. nyár közepén a 0%-os ajánlatot tett egy hároméves megállapodás keretében.
Amelyet a két nagyszerű wagneri hős farkukat csóválva azonnal aláírt.
Lehet felesleges leírni, hogy a vasutasok ezreit lóvá tevő, sokukat időközben anyagi válságba taszító megállapodás, a MÁV Zrt. vezetését gyáván kiszolgáló, hitvány árulók kifejezett akaratával megegyezően a fentebb ismertetett garanciákat nem tartalmazta.
Majd később okos egyikük mancsait mosva, szemeit az égre emelve nem átallott magyarázkodni.
Ők bizony nem láthatták előre az infláció ilyen magas mértékét!
(Pedig ha valakinek, akkor neki a várható gazdasági folyamatok, mint a nyitott könyv. Hiszen szellemi adottságai, egy halandó zsenit is túlszárnyalóan annyira kiemelkedőek, hogy a MÁV Zrt. jogi és humán vezetése eltekintett a szükséges és elégséges iskolai végzettség meglététől, így János, egy felsőfokú végzettséget követelő állást tölthet be, amelyért havonta majd kettő millió forint fizu üti megérdemelten a markát.
Az esetleges okvetetlenkedők elkábítására a MÁV Zrt. megkerülhetetlen prókátora azért kitalálta a frankót. A jogászi furfangban bővelkedő jól eldugott menlevél védelmében az irgalmatlanul túlterhelt elnök úr, aki a MÁV Zrt. FB tagjaként is igyekszik magát hasznossá tenni kicsit kedvére lazíthat, mivel megmenekült a felsőfokú képzés nehezen megkerülhető kényelmetlenségei, iskolába járás, tanulás, zh, vizsga, diplomamunka stb. elöl.)
Na de kedves Elnök uram!
Erre, az Ön által előre nem látható helyzetre szolgált volna a munkatársai által megalkotott, az Ön aláírását is tartalmazó tervezetben olvasható garanciális mondat. Amely – mivel ez idáig magyarázattal senki sem szolgált – vélhetően a MÁV vezetés akaratából, az Ön, és harcos társa buzgón egyetértő segedelmével, bár roppant sajnálatos, de kikerült a megállapodásból.
Hurrá, Elnök Urak, köszönjük!!!
Vagyis pontosítsunk, az aláírók nem veszítettek.
Mivel az áruló cselekedetükért, ez idáig nem kellett bűnhődniük. Sőt kivételes javadalmazásuk az idő teltével csak növekedett.
Ellenben a vasutasok az aláírás évében 5-15-%-ot, a második évében pedig kb. 12%-ot veszítettek a munkabérük értékéből.
Mivel a munkáltató nem volt kötelezve a minimálbér és az infláció mértékének a kompenzálására, magától pedig esze ágában sem volt pótolni a vasutasok elszenvedte anyagi veszteségeket.
A bértáblában e nemtelen tett is óhatatlan okozta a MMK kategóriák, és a szolgálati idő elismerésének a megszűnését.
A negatív hatásokat az aláíró szakszervezetek vezetői szó nélkül tűrték. Meg sem próbálták az egyre nyomasztóbb inflációs környezethez igazítani a bérmegállapodás tartalmát.
Sőt!
A 2021. december 12-i bértárgyalás alkalmával aláírásukkal ismét megerősítették az idei évre vonatkozó 5%-os béremelési kötelezettséget. Legalább december már nem mertek hivatkozhattak arra, hogy nem láttak előre, hisz akkor már javában 25% feletti volt az infláció!
Ez a bérünk negyede!
Árulásból decemberben sem volt hiány.
A hároméves bérmegállapodás az első két évben önálló megállapodásként élt. December 12-én a 2023-ra vonatkozó megállapodás részt az aláírók burkoltan a Kollektív Szerződés részévé tették. Mit is jelent ez?
Míg egy a munkavállalókra kedvezőtlen bérmegállapodás megváltoztatását, ha szép szóval nem megy, sztrájk fenyegetéssel, vagy sztrájkkal ki lehet kényszeríteni – MOSZ ügyében hozott jogerős végzés – addig a Kollektív szerződésben foglaltak megváltoztatására, annak hatálya alatt tartott sztrájk jogellenes.
Tehát az idei 5%-os béremelés elfogadásakor az aláíró szakszervezeti vezérek előre lemondtak, a munkavállalóknak, (tagjaiknak) az Alaptörvényben biztosított érdekérvényesítési jogairól, amit az elnök-vezérigazgató a megállapodás megkötése utáni videóban, eredményeként meg is említ!
A szakszervezetek lefegyverzése után, már csak a váratlan – Lázár által zseniálisan kitervelt – miniszteri kilincselés következett.
A miniszteri kegy eredménye, a februárban közzétett 5-18% közötti adomány, mely a 25%-os infláció mellett joggal és okkal nevezhető bér csökkenésnek.
Na de nézzük, milyen garanciákkal sikerült ezt elérni!
Hát, ki gondolná, de ismét semmilyennel.
A vasutas újra csak reménykedhet, hogy a szerencse csillaga majd ez évben mindvégig a fejük felett fog ragyogni, és a munkabérük legalább tovább már nem veszít az értékéből.
Fel lehet íni a kéményekbe. Ekkora veszteséget még senki sem okozott a vasutasoknak közöttük a saját tagjaiknak, mint a két jóbarát.
Az elmúlt három év eredményeként az infláció alatti béremelések okán a vasutasok a bérük negyedét és év végére lehet, hogy a harmadát veszítik el.
Álláspontunk szerint egy szakszervezet elnöke sem írhat alá olyan megállapodást, amellyel a tagjainak kárt okoz.
Ha mégis így cselekszik, le kell mondania. Ha erre a megátalkodott kártékony vezér nem hajlandó, akkor a tagságnak kell kivetnie soraiból a galád elkövetőt.
Javasoljuk a szakszervezetek megmaradt tagjainak, hogy az alábbi kérdésekre kérjenek választ a szervezetük elnökétől:
- Milyen körülmények tették szükségessé, és milyen előnnyel járt a 2021. januári MÁV Zrt. KSz módosítása?
- Miért nem tartották meg az alapszabályaikban a KSz módosítására és a bérmegállapodások megkötésére vonatkozó előírásokat?
- Milyen felhatalmazás birtokában írták alá a MÁV Zrt. KSz módosítást, és bérmegállapodást, illetve annak módosításait?
- Mi a magyarázat arra, hogy a nem tervezett mértékű infláció kedvezőtlen hatásait automatikusan kompenzáló garanciák nélkül írnak alá középtávú bérmegállapodást?
- A hároméves bérmegállapodás utolsó évére vonatkozó részének a burkolt Kollektív szerződésbe vonása milyen előnyöket jelent a tagoknak?
- A tartósan fennálló kiszámíthatatlan inflációs környezetben, miért írtak ismét alá automatikus kompenzálásra vonatkozó garanciák nélküli megállapodást?
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A 2025 év ismét új lapot nyitott a MÁV történetében. Nézzük melyek a legfőbb változások
Hét hatósági kötelezést írt elő Lázár minisztériuma a MÁV-nak egy nemrég zárult eljárás nyomán…24.HU
MÁV-START Zrt.Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2024.12.09.-i ülésének a jegyzőkönyve