Vajon mi okból nem történt az építkezés során meg az elvárható ellenőrzés? Ki és mikor fizeti meg az okozott kárt, és az elvesztegetett időt, amit a vasút sohasem tud pótolni?
Ez olyan eső utáni köpönyegnek, szerecsen mosdatásnak tűnik.
Már tavaly szeptemberben felmondta az Építési és Közlekedési Minisztérium a GSM-R2 nevű vasúti informatikai fejlesztés kivitelezői szerződését a tendert korábban elnyerő konzorciummal, melynek egyik tagja Mészáros Lőrinc cége – írta a minisztérium lapunk megkeresésére. Azt is megtudtuk, több alvállalkozót máig nem fizettek ki rendesen a beruházáson. A GSM-R2-vel kapcsolatban a rendőrség is nyomoz.
Igazságügyi árszakértővel vizsgálja az Építési és Közlekedési Minisztérium a GSM-R2 vasúti informatikai beruházás során felhasznált anyagokat és eszközöket – írta a minisztérium sajtóosztálya a Szabad Európának. Lapunk azután kereste meg az ÉKM-et, hogy a GSM-R2 vasúti informatikai fejlesztésen dolgozó alvállalkozók közül többen ismét megkeresték lapunkat amiatt, hogy nem kapták meg időben a szerződések szerint nekik járó pénzeket. Van, akit máig nem fizettek ki rendesen.
A GSM-R2-ről először 2023 márciusában írtunk. Ez (lenne) az a beruházás, aminek során az ország fontosabb vasútvonalai mentén új informatikai rendszer épül ki. A fejlesztésnek két eleme van: egy száloptikás hálózat, amit a sínek mellett fektetnek le, és egy önálló mobil hálózat a MÁV részére. (Egyébként a lakossági felhasználás számára megszűnt korábbi 60-as előhívószámú mobilhálózat frekvenciáján.)
A „vas nélküli vasbeton” esete az uniós pénzekkel
A fejlesztés eredetileg főleg uniós pénzből valósult volna meg, a közbeszerzést az R-Kord Kft. és az iCell-Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte. Az eredeti vállalkozói díj 58,8 milliárd forint volt. 2023 márciusában írtuk meg, hogy a kivitelezésen dolgozó több magyar kisvállalkozást nem fizettek ki rendesen. Emiatt volt olyan cég is, amelyik tönkrement.
Ehhez kapcsolódóan: magyar kisvállalkozások kerültek nehéz helyzetbe, mert nem fizet nekik Mészáros Lőrinc cége.
Később megírtuk, hogy a megrendelő MÁV több vonalon súlyos hiányosságokat tapasztalt a kivitelezésben. Több esetben balesetveszélyes körülményeket, veszélyes hulladékot hagytak maguk után az egy-egy „elkészült” szakaszról levonuló munkások, de olyan is előfordult nem egyszer, hogy az elvileg vasbetonnal kiépített aknákból kihagyták az acélszerkezetet, ami miatt az akna használhatatlan lett. Az R-Kord csak a MÁV többszöri felszólítása után volt hajlandó ezeket a hibákat kijavítani.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
MÁV: uniós pénz nélkül hogy kerül sínre? Hegyi Zsolt, Inforádió, Aréna
Átlátszó: Eddig csak halogatták a HÉV fejlesztését, most le is írták, hogy nem lesz belőle semmi
Vitézy Dávid: Egy igazán rossz üzlet három lépésben- avagy a Siemens mozdonyok története