Tisztelt Tagtársak!
A keddi START VÉT ülésen a munkáltató bejelentette, hogy a karácsonyi pénzt felemelte 30.000 Ft/ szolgálatra és azok is jogosultak rá akik december 24-én 00:00 órát követően lépnek szolgálatba.
Bejelentették, elfogadhatatlan azon vezetői magatartás amely abban nyilvánul meg, hogy a közölt munkaidő beosztást azért módosítják, hogy az érintett vasutas elessen az ünnepi szolgálatért járó juttatástól.
Szakszervezetünk felszólalt a napi pihenőidő kiadásakor folytatott alaptörvényt sértő gyakorlat ellen.
Nehezményeztük, hogy a MÁV Zrt. jogi főigazgatója nem titkoltan mindent elkövet annak érdekében, hogy az eddigi jogsértő -az érintett munkavállalók alapvető érdekeit sértő és egészségüket veszélyeztető gyakorlaton- ne kelljen változtatni.
A Korrekt Vasutas Szakszervezet elfogadhatatlannak tartja az elmúlt években felhalmozódó jelentős reálkereset veszteségek pótlásának elmaradását, amely az alacsony keresetű vasutasok esetében különösen megnehezíti az életet.
(E helyt javasoljuk – különösen a semmis munkaszerződéssel foglalkoztatott hivatásos forradalmároknak – megtekinteni az alább látható a grazi polgármester asszonnyal készült interjú részletet.)
Azonnali fellépést követeltünk az elmúlt hónapokban a biztosító berendezések hiányára, vagy az alacsony védelmi képessége okán történt baleset illetve a vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt.
(Azonban az örvendetes, hogy a MÁV-START Zrt. az e tárgyban általunk kezdeményezett konzultációt követően a lehetősége keretein belül cselekedett.)
Kifogásoltuk Debrecen JBI területén a munkavállalókat nyúzó osztott munkaidő bevezetésének az eljárását, és egyáltalán az alkalmazás.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint
Miért fontos a részvételed a választáson?
Adventi meglepetés