Átírták a szereposztást a MÁV háza tájékán.
Az igazgatóság tagjainak váratlan cseréjét követően a grémium kiterjesztett hatáskörrel irányítja a cég működését, míg az ügyvezető menedzsment megnyirbált szárnyakkal a földön tartózkodik.
A felügyelőbizottság is a két szakszervezeti hivatásos forradalmárt leszámítva megújhodott.
Most már senki sem állhat ellen a szigorú miniszter által bejelentett MÁV sokadik felvirágoztatási ki tudja mikor kezdődő és mit eredményező felvirágoztatási programjának.
Immáron a miniszter szövetségese megtisztelő címet magukra aggató, magukat módfelett szerénynek és puritánnak mutató, ellenben a tagságuk nyomorban tartásából egyre jobban élő hűbéruraik talpát nyaló “vezérek” a áhítattal hallgatták a nagy ember szavait.
Dehogy is szóltak az általuk úgymond képviseltek sanyarú sorsáról.
De miért is tették volna. Ők köszönik jól megvannak. Zoltánunknak a havi jövedelme az FB tagsági apanázs örvendetes emelésének is hála majd hétszeresére a vasutasok átlagos jövedelmének. Hála Istennek természetesen az autodidakta, mérgében rólunk csupa csúnyát nyilatkozó Janinak sincs oka panaszkodnia.
Amelyet a tagság java nemegyszer lehetetlen munkakörülmények között éjjel-nappal szolgálva gyakorta 400 óra rendkívüli munkavégzéssel tud elérni.
Ráadásul a munkáltató az éhbérért való robotoltatás mellett, még az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bíróság döntései ellenére sem hajlandó részükre a napi pihenőidőnek a jog szellemében és előírása szerint történő kiadására.
Ehhez képest a menetrendszerű árulásokért kapott juttatás kétségtelenül jóval kevesebb fizikai és mentális erőfeszítést igényel.
Ennek köszönhetően a tisztújító küldöttgyűléseikre a minisztert haknizni meghívó vasutas szakszervezetek vezetői alázatosan hódoltak a tulajdonos megjelent képviselőjének.
Nem hogy követéléseket, de még igényeket sem támasztanak a kincstári propagandának szót nem fogadó, ezáltal egyre csökkenő bérszínvonal megállítására.
A véleményünk megalapozottságát az alább olvasható mértékadó elemzésből merítettek is alátámasztják.
“Eurostat: Magyarország gyakorlatilag letaszíthatatlan az inflációs dobogó tetejéről, a hazai általános áremelkedés háromszorosa az uniós átlagnak.
24,5 százalék – ekkora volt áprilisban az európai uniós módszertan szerint számított általános fogyasztóiár-emelkedés Magyarországon, 38 százalékos élelmiszer-infláció mellett.
(A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 24 százalék volt az április infláció.)
Egyenlőre behozhatatlan látszódik az előny az uniós „inflációs versenyben”.
Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának adatai alapján az unióban az általános infláció 8,1 százalék volt áprilisban, ami megegyezik az előző év azonos időszakára vonatkozó adattal, és némi javulást mutat a márciusi 8,3 százalékhoz képest.
Az Eurostat arra is rámutat, hogy az eurót használó országok (euróövezet) inflációs rátája gyakorlatilag stagnált áprilisban (7,0 százalék) a márciusi (6,9 százalék), valamint év/év alapon is (7,4 százalék 2022 áprilisában).
A legkevésbé a luxemburgiak érzik meg az áremelkedést (2,2 százalékos infláció), őket követik a belgák (3,3 százalék), illetve a spanyolok (3,8 százalék). A lista másik végén a toronymagasan vezető magyar adatot a lettek követik (15 százalék), majd a többi V4-ország következik: a cseheknél 14,3, a szlovákoknál és lengyeleknél 14 százalékos volt az áprilisi általános infláció.
A magyar csúcsinfláció az uniós lista hátsó felében található fizetési mutatóval párosul, ami jócskán megnehezíti a magyarok megélhetését.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai azt mutatják, hogy a magyar alkalmazottak az uniós átlagbér csupán negyven százalékát keresik. Tőlünk nyugatabbra utazva még szomorúbb különbség sejlik fel.
A dánok átlagosan 41 eurót (15 300 forintot), míg a németek 30,3 eurót (11 300 forintot) kapnak 60 percnyi munkáért.
Szintén a KSH adatai szerint pedig – tartósan 25 százalék körüli infláció mellett – a reálbérek immár zsinórban hatodik hónapja csökkennek, vagyis fél éve folyamatosan kevesebbet ér a fizetésünk.
Fentiek kapcsán okkal véljük az utóbbi évek bérmegállapodásai egy a tagságért felelősséget érző tisztességes ráadásul választott tisztségviselő részéről egyszerűen vállalhatatlan ennél fogva – nem számítva a fájdalmakkal járó testi avagy lelki kínzást, vagy egyéb galád ráhatást – aláírhatatlan.
Szerencsére azonban mindig akadnak mindenre kapható, jellemtelen könnyű egyedek akik, nem törődve társaikkal, és elkárhozásukkal az aljas kollaborációt boldogan vállalják. Cserébe például az általuk ténylegesen sohasem betöltött munkakörökben színlelt foglalkoztatással kiemelt javadalmazásban részesülnek, stb.
Persze csak addig míg a vasutasok torkán le tudják nyomni az évek óta bőséggel adagolt keserű pirulákat.
Igaz az utóbbi napokban történt tisztújító eseményekről értesülve, ügy tűnik még sokan vannak akik elégedettek link vezéreikkel.
Visszatérve miniszteri bejelentésre.
A kihirdetett eufórikus elhatározás teljesüléshez számos és talán leküzdhetetlen akadály áll az útban.
Így például kínosan hat a legújabb hír.
Miszerint a mészáros cégcsoportot az új irányítás alatt működő MÁV az eddigi hallgatása után, nyílt kritikával meri illetni.
A záró linket olvasva, óhatatlan a papír talpú bakancsok eladásából megtollasodó egykoron volt lelketlen és kapzsi hadiszállítókra gondolunk.
A silány és lelkiismeretlen módon kivitelezett milliárdokat emésztő beruházás megfelelő módon való kijavítása – ha ugyan egyáltalán megvalósul – jelentős időt és további költséget fog felemészteni, távolabb tolva a korszerű biztosító berendezések és adatátviteli rendszerek alkalmazásba vételét.
Miközben arról is olvashatunk, hogy bár hazánk lakosságának zöme növekvő szegénység közepette él, addig a nyomorúság vámszedői, akiket, mint mindig, úgy mostanság is valahogyan elkerülnek a bajok, a brüsszeli szankciók, és a háborús infláció okozta negatív hatások ellenére köszönik jobban nem is lehetnének, hiszen kedvükre gyarapodnak.
https://24.hu/belfold/2023/05/20/magyarorszagon-nohet-leggyorsabban-az-ultragazdagok-szama/
Furcsa, egy
feltételezhetően új erővonal kiépítése zajlik immáron részben a szemünk előtt.
A vasúti építések, felújítások eddig is a NER haszonszerző körein keresztül háborítatlanul valósultak meg, de most úgy látni, itt is repedezik a rendszer. Mivel uniós források apadásával a pénzszivattyúk a jóval szűkösebb hazai forrásokra kénytelenek rácsatlakozni.
Érdemes figyelni az erről szóló híreket.
Tán a Titánok küzdelme a vasút győzelmét hozza el.
https://www.szabadeuropa.hu/a/kepek-jegyzokonyvek-a-mav-altal-is-kifogasolt-minosegben-keszul-meszaros-lorinc-cegenek-vasuti-beruhazasa/32408853.html

KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint
Miért fontos a részvételed a választáson?
Adventi meglepetés