forrás: https://24.hu/belfold/2023/05/10/mav-csoport-lazar-janos-uj-vezetes-dijazas-brutalis-emelkedes/
A cikk margójára:
A fiók mélyén maradt még némi dugi pénz.
Miközben a vasutasok bére az őket pimaszul elárulók jóvoltából napról-napra inflálódik, minek következtében a reálbérük brutálisan csökkent, addig az igazgatóság és a felügyelő bizottságok tagjai javadalmazása az egekbe szökkent.
A nagy szakszervezetek persze mélyen hallgatnak.
Mi mást is tehetnének. Hiszen Halasi és Meleg urak a MÁV Zrt. felügyelő bizottságának mindenkit túlélő tagjai – rejtélyes okokból – maradhattak a posztjukon.
Ennél fogva a tiszteletdíjuk őkelmüknek is majd havi 700.000 Ft-ra emelkedett.
Halasi szavaival élve, nekik valóban biztosítva van a megélhetésük.
A tagság pedig elnökeik semmittevő gondtalan jólétén örvendezzen, és egyébként boldoguljon ahogy tud.
Esetleg az eljövendő tisztújító küldöttgyűléseken kérjenek életvezetési tanácsokat a két jómadártól. Miként lehet szakszervezeti elnökként havi kb. három millió forint jövedelemhez jutni.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint
Miért fontos a részvételed a választáson?
Adventi meglepetés