Még a miniszter is könnyűnek találta a MÁV és a szakszervezetek december 12.-én aláírt “bérmegállapodását”.
A magyar polgárok jelentős hányada közöttük a vasutasok úgy tűnik a boldog Új Esztendőben is kedvükre választhatnak.
Az irdatlan mértékben megdrágult élelemre, vagy fűtésre, világításra, a mindennapi megélhetésre költik temérdek fizetésüket. Azt a nehéz munkával megszerzett jövedelmet, amelynél kevesebbért csak Bulgáriában kell robotolni.
A váratlan kiadásokra, a még szűkösebb időkre félretenni, már egy peták sem jut. Azonban szerencsére vannak, akiknek a napokban átalakított egyre apadó költségvetési forrásból úgy nőtt a bérük, mintha nem is lenne válság, nem is lenne veszélyhelyzet kihirdetve.
A miniszterelnök fizetése emelkedett a legnagyobb mértékkel 2022-ben 135 %-al, 1,5 millióról 3 millió 555 ezer forintra nőtt. A rendkívül bőkezű emelést azzal lehet magyarázni, hogy 2008 óta nem nyúltak a kormányfői illetményhez, és azóta a helyettes államtitkárok fizetése is megelőzte a kormány első emberét. (Azonban sajnálatos, hogy vannak olyan javadalmak, amelyeket továbbra sem emeltek 2008 óta, így a köztisztviselői alapilletményt, a családi pótlékot és az öregségi nyugdíjminimumot).
A miniszterelnök fizetése viszont ezen túl évről évre nőni fog, mert a házelnöki fizetéshez igazították, amit minden évben az előző évi bruttó átlagkereset 8,1-szeresében kell megállapítani. Így jön ki a bruttó több mint 3,5 millió forintos miniszterelnöki fizetés, amely mellé még megkapja a bruttó 1,3 millió forintos képviselői tiszteletdíjat is. Ráadásul a tavalyi 135 százalékos emelkedés után idén 860 ezer forinttal nőhet a kormányfő járandósága, a képviselői illetménnyel együtt 5 millió 727 ezer forint lehet.
70 százalék felett:
Tavaly januárban sávos rendszerben emelték a polgármesteri és az alpolgármesteri juttatásokat, a legjobban a kisebb települések vezetői jártak.
Az 500 főnél kisebb helységek polgármestereinek fizetése 299 ezer forintról bruttó 520 ezerre emelkedett. Ehhez az állami költségvetésből adtak forrást, amit a nagyobb települések esetén nem tettek meg, ott az önkormányzati büdzséből kell kigazdálkodni az emelést.
Az országgyűlési választás után két és fél hónappal emelték meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének, Nagy Attilának a juttatását. Addig bruttó 1,9 millió forintot keresett, a módosítással a képviselői alapfizetés 2,5-szeresére, azaz bruttó 3 millió 290 ezerre nőtt a fizetése, azaz 1,4 millió forintos emelést kapott.
Ez azért is nehezen magyarázható, mert mindössze két és fél évvel korábban emelték majdnem a duplájára az NVI-elnök illetményét, 997 ezer forintról 1,9 millióra.
50 százalék körül:
Tavaly június közepétől már nem jogszabály, hanem a miniszterelnök határoz a kormánytagok és az államtitkárok illetményéről. Ennek a nagy nyertesei a képviselői mandátummal rendelkező államtitkárok lettek, akiknek addig az államtitkári juttatásaik alacsonyabbak voltak a nem képviselő államtitkárokénál. Sok politikus örülhetett a közel 700 ezer forintos fizetésemelésnek: 1,3 millióról 1 millió 975 ezer forintra nőtt a bérük, a képviselői tiszteletdíjukkal együtt pedig 3,3 millió forintot keresnek.
Cirka 30 százalék:
Nyáron a kormányfő 653 ezer forint fizetésemeléssel örvendeztette meg a minisztereit is, amikor – élve jogkörével – 2 millió 632 ezer forintos illetményt állapított meg nekik. Ez az összeg úgy jött ki, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi bruttó átlagkeresetet vette alapul, és azt megszorozta hattal. Többségük addig 1 millió 979 ezer forintot keresett.
A megyei jogú városok és a budapesti kerületek polgármestereinek illetményét a korábban a köztisztviselői alapilletményhez kötött államtitkári fizetésben állapították meg, ami akkor 997 ezer forint volt. Azóta az államtitkári javadalmazás a duplájára emelkedett, már közel 2 millió forintnál jár, a polgármesterek bérét az emelés után 1,3 millió forintban szabták meg.
Csupán 24 százalék:
A jegybanktörvény legújabb módosításával rendezték a jegybankelnök, Matolcsy György és helyetteseinek fizetését. Matolcsy illetményét még 2016-ban emelték meg 5 millió forintra, helyetteseit pedig 4,5 millió forintra. Az infláció miatt – amelynek alacsonyan tartása egyébként a jegybank legfőbb feladata – azonban sokat vesztett értékéből a jegybank vezetőinek bére, ezért most a bruttó átlagkeresethez kötötték a fizetésüket.
A jegybank elnök az átlagbér tizenkétszeresét kapja, így márciustól 6,2 millió forint feletti összegre számíthat, a helyettesei 5,6 millióra, ami 24 százalékos növekménynek felel meg.
Hasonló mértékben nő a monetáris tanács és a felügyelőbizottság tagjainak a tiszteletdíja is.
A jegybanki emelések továbbgyűrűznek más állami intézményekbe, ahol a vezetők illetményét a jegybankelnöki illetményhez kötötték. Így a többi között a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetői, valamint a Médiatanács és a Versenytanács tagjai örülhetnek.
No és mindehhez a jellemtelen zsoldos álszakszervezeti vezetők, akiknek a szolgálatait a MÁV vezetése havonta milliókkal honorálja, miként viszonyulnak, mit szólnak, tettek és tesznek? Milyen követelésekkel rukkoltak, lépnek fel a tagjaik érdekében?
Íme, a dicső lista:
A disznófejű nagyúrral, halált megvetően küzdve 2021-ben 0%-os bérfejlesztést harcoltak ki.
Az elmúlt évi 25 %-t jóval meghaladó évi infláció kompenzálására semminemű bérköveteléssel nem léptek fel, még a súlyos megélhetési gondokkal küzdő alacsony keresetű tagtársaik érdekében sem.
Sőt ahogyan azt megjósoltuk, fittyet hányva a tagjaikat sújtó hovatovább tragikus méreteket öltött megélhetési gondokra – Semmi nem elég. Nekünk mindent, nem baj, ha választóinknak semmi sem jut önző ars poeticát valló, álnok szemforgatások közepette – december 12-én aláírták a 2023. évre esedékes, 5, azaz öt százalékos bérfejlesztést.
Majd önmaguk vállát verve a tagjaiknak bőszen megmagyarázták mennyire nagyszerű siker az év végi alamizsnaosztás.
Valamit a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával karöltve, a korrekt béremeléseket állhatatosan követelő akadékoskodó szakszervezetünket elűzték a tárgyalóasztaltól.
Viszont egy meglehetősen kínos történet hülye helyzetbe hozta a dédelgetett jómadarakat.
Mivel szégyenteljes aláírást követő Luca napon, mint egykoron Fontinbras a helsingöri várba, váratlanul betoppant a pár éve még Bécsből tudósító ménesgazda.
A MÁV bázisra lóhalálában odavágtató talpig ünneplőbe és alázatba öltözöttek, megnyúlt ábrázattal hallgatták a nagyember hozzájuk intézett számukra mindenképpen megalázó szavait.
A miniszter ugyanis vélhetően nem értesülve az előző nap megejtett gyászos tettről a jelenlévők nagy megrökönyödése közepette kijelentette.
A vasutasok bére megalázóan alacsony. Ezért annak tisztességes emeléséről az Újévben rögvest elkezdődő tárgyalást szorgalmazott.
Fura mód a jelenlévők közül senki sem merészelt megnyikkanni, valahogy ilyetén.
De Drága miniszter Úr! Alázattal esedezem, de tévedni méltóztatik. Ugyanis a vasutas bérek egészen kiválóak.
Hiszen a 2023. évi fantasztikus 5 százalék mértékű emelésről éppen tegnap írtuk alá a megerősítő, mi több még a vasutasok sztrájkjogáról is lemondó nagyszerű megállapodást.
Ehelyett bőszen bólogattak, majd volt képük a honlapjaikon, meg másutt csaholni a gazdájuk szavait, úgy beállítva, mintha bennük támadt volna fel valamifajta felismeréssel párosuló lelkiismeret furdalás.
A sorozatosan mutatkozó szervilizmus, a férfiatlan gyávaság hovatovább szórakoztató is lehetne, ha vasutasok nem a megélhetési válság vakvágányán haladnának.
Egyébként az, hogy a kóros pénzsóvárság képes legyen minden tartást kiölni az uborkafára felkapaszkodott bárkikből azért mégiscsak elkeserítő.
De így az Újév elején legyünk optimisták.
Reménykedjünk, hogy a miniszteri felismerés jósággal és tettrekészséggel párosulva előbb utóbb rákényszeríti Erzsébetet, Jánost és Zoltánokat egy olyan korrekt, megfelelő – triviális – garanciákat tartalmazó bérmegállapodás megkötésére, amely a vasutasok idült sanyarú jövedelmi viszonyait orvosolni fogja.
BUÉK
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint
Miért fontos a részvételed a választáson?
Adventi meglepetés