Akik nem havi pár százezerért robotolnak.

Megosztom

Talán mégsem olyan eretnekség, ha szakszervezetünk béremelést követel.

Hiszen ha a gazdasági társaságok vezetése ilyen szépen keres, akkor az eredmények elérésében csak-csak némi szerepet játszóknak is illik juttatni a haszonból.

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) tette közzé javadalmazási jelentését az egyik leggazdagabb magyar, Jászai Gellért 4iG-je, valamint a dollármilliárdos Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global is, írja a Forbes és a Portfolio.

Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix az év elején adta fel az Opus Global elnöki székét: 2017 óta betöltött posztjáért tavaly 35 millió forintot kapott. A 35 milliós összeg nagy része az Opus leányvállalataitól érkezik, igazgatósági tagként csak Halmi Tamás kap hasonló juttatást, összesen 22 milliót – a másik három boardtag (köztük Balog Ádám, az MKB Bank volt elnök-vezérigazgatója) 800 ezer – 2,4 millió forint közötti összegeket kap.

Nem jár rossz fizetés az Opusnál a vezető tisztségviselőknek sem. Dzsubák Attila Zsolt vezérigazgató 42 439 992 forintot, Ódorné Angyal Zsuzsanna operatív vezérigazgató-helyettes 41 069 992 forintot, dr. Csapó András stratégiai vezérigazgató-helyettes 20 819 996 forintot keres.

Ne feledjük, őket is sújtja az infláció.

Szerkesztőségi kommentár.

tartalom: forbes.hu
fotó: Internet