Olvassuk a hetyke közleményeket.

Megosztom

“A vasúttársaság alaptalannak, jogszerűtlennek és felelőtlennek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkbejelentését, ezért a MÁV-START benyújtotta ellenkérelmét a sztrájk jogellenességéről dönteni jogosult Fővárosi Törvényszékhez.

A cég közleménye szerint a sztrájkfenyegetés felelőtlen hangulatkeltés, és nem szól másról, mint a kezdeményező szakszervezeti vezetők egyéni ambícióiról.

A MÁV-START azt írta, hogy az együttműködési kötelezettségnek eleget téve hétfőn megtartották az első sztrájkegyeztetést a Mozdonyvezetők Szakszervezetével. Az érdekképviselet változatlanul fenntartotta sztrájkkövetelését. A vasúttársaság a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését jogellenesnek tartja, különös tekintettel arra, hogy a bérmegállapodás módosításakor a kollektív szerződést kötő szakszervezetek kijelentették, a 2021. és 2022. évre vonatkozó bértárgyalásokat lezártnak tekintik.
Azt is írták, hogy valótlan a Mozdonyvezetők Szakszervezetének az az állítása, amely szerint tavaly nem történt többletkifizetés. 2021-ben a MÁV-START több más egyéb bérjellegű juttatás mellett alanyi jogon járó SZÉP-kártya juttatást, vagy a munkavállalók döntése szerint készpénzt utalt a munkavállalók részére összesen 300 ezer forint értékben.”

A vasúttársaság jóvoltából, a munkakör és státuszhalmozó havonta sok millió forinthoz jutó önfeláldozó zsenik, mindenfajta utálatos, pejoratív a negatív hangulatkeltő jelzőkkel illetik azon szerényen, és tisztességgel létezni igyekvő vasutasokat, akiknek egyáltalán nem irigylésre való munkájából milliomos őkelmük gondatlanul élnek.

Akiknek csupán egyre kell vigyázniuk, hogy az eggyel felettük állók irányába, szervilisen, akár az elvárásokat is túlteljesítve cselekedjenek és megnyilvánuljanak.

Például az idézett demagóg közleményben zárómondatként említsék, egyenesen az Édenkertből származó a fantasztikus mértékű pár százezer forintnyi non plus ultra egyszeri juttatást.

Kedves “Urainak”! Tisztelettel jegyezzük meg.

A citált összeg Önöknek csupán pár százaléka a havi jövedelmüknek.

Annak a jövedelemnek ami még a kedvenc focisták ugyancsak méltán megérdemelt átlagos 2.900.000Ft-os havi keresetét is meghaladja.

Azért talán jobb lenne igen csendben maradni, és nem más vasutas zsebében turkálni, csak azért, hogy ne tűnjön fel az Önök zsebeinek vállhúzó tömöttsége.

Egyébként aki azt állítja, hogy tavaly a jó egynéhány vasúti orákulum kivételével nem történt alapbéremelés az igazat mondja.

Aki mást állít az pedig bizony hazudik.

A megalázó alamizsna osztást, pedig az elvárt tisztességes béremelésnek beállítani több, mint pofátlanság.

A vasutas jövedelmek vizslatásakor, ezen körülményeket senki se feledje, a vasutas béreket jelentős mértékben emeli az önpusztító a vasutasok – nevezetesen most a mozdonyvezetők – harcát egyfajta kapzsi indulattól vezérelt álnok felforgatásnak beállító nagyurak soha meg nem élt létformájáért cserébe kapott látszólagosan magas pótlék juttatás.

Hiszen a semmivel sem kompenzált napi rendes munkaidő megemelése, az éjjel-nappali se ünnep, se vasárnap jellemezte szolgálatok, az akár évi 400 (kettő és félhavi munkaidőt kitevő rendkívüli munkavégzés), az Alkotmány Bíróság határozatának ellenére a hetente ki nem adott, de ki sem fizetett egy napi pihenőidő, az egészséget súlyosan veszélyeztető lehetetlen időpontban elrendelt munkakezdési és végzési időpontok, a munkavégzés helyére való utazás és hazautazás körülményei igen csak embert próbálóak.

Egyáltalán nem véletlen, hogy az ilyen körülmények között szolgáló vasutasok várható élettartama bármennyire is szomorú, de messze nem éri el az osztrák, a német, francia kollégáikét.

A szakszervezeti vezetőknek a tagjai érdekében való meg nem alkuvó – a mi világunkban – bátor tettnek minősülő cselekvését, öncélú egyéni ambícióinak való ledegradálására csak a szánni való, gonosz ember képes.

A gonoszok olyan emberek, akik ismerik az igazságot, de csak annyira állnak mellé, amennyire egyezik az érdekükkel; egyébként azonban elpártolnak tőle.

Blaise Pascal

Bezzeg a MOSZ vezetőinek kellemetlen állhatatosságával szemben, a tagjaikat a saját egzisztenciájuk permanens javítása érdekében rendre eláruló Lenin tanítványok viselkedése, jelen helyzetben okkal, mi több joggal megkívánt szolidaritás teljes hiánya a MÁV ferraris urainak mennyivel tetszőbb, lovas szobrot érdemlő hozzáállás.

Majd eltelt pár nap és a MÁV-START egyik igazgatási szakértője az általa a “Tisztelt Kollégák” -nak szétküldött e-mailben ekként buzgólkodott:

Tisztelt Kollégák!

2022 január 17. napjával módosult Társaságunk Kollektív Szerződése. 2022. január 17. napján aláírásra került a 2629/2022/MÁV. számú „Megállapodás a 2021-2023 évi jövedelempolitikai intézkedésről”, mely a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza a 2021 – 2023 évi Bérmegállapodást, hatálya kiterjed Társaságunkra is.

A megállapodásban foglaltak 2023. december 31. napjáig a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének részét képezik.

A hatályos dokumentum – Pdf. formátumban – közvetlenül elérhető az alábbi hivatkozásról:
B:\KOZOS\Ertesitok\MÁV-START Értesítők\KSZ\Kollektív Szerződés\2629_2022_MAV 20220117_Egységes Bérmegállapodás.pdf

Az irományt olvasva valami éktelen ármányra derült fény.

Miszerint soha nem követett módon és formában csak a MÁV-START Zrt.-nél azért, hogy a sztrájk jogellenességének megállapítást a Fővárosi Törvényszéken elérjék titkon a KSZ részévé tették.

A kedves olvasó ne feledje!

A KSZ módosításhoz a VDSZSZ Szolidaritás, a VSZ, valamint az MTSZSZ képviselője aláírása egyaránt nélkülözhetetlen.

Igen és létezik egy egyezség miszerint a KSZ-t, vagy módosítást a VDSZSZ Szolidaritás és a VSZ csak abban az esetben fogad el, ha ahhoz a MOSZ hozzájárul.

Amely most nem történt meg.

Egy bizonyos szint felett, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá.

Reméljük a Főváros Törvényszék, és a Fővárosi Ítélőtábla nem fogja gátolni a vasutasok bérkövetelésének teljesülését.

Szakszervezeti álláspont.
fotó: Internet