2021. évi CXXX. törvény a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről.

Megosztom

Lejárt okmányok érvényességének meghosszabbítása:

A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos,
a) 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy
b) 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is, 2022. június 30. napjáig érvényes.

Felsőoktatással összefüggő átmeneti szabályok:

Az a hallgató, aki 2020. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 51. § (1) bekezdésében, valamint a képzési és kimeneti követelményben előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Egyes veszélyhelyzeti utazási kedvezményekkel kapcsolatos átmeneti szabályok:

A veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni
védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, valamint a veszélyhelyzet ideje alatt biztosított utazási kedvezményekről szóló 582/2020. (XII. 15.) Korm. rendelet alapján kiállított igazolás a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig érvényes, amely érvényességi határidőig a személyazonosság megállapítására alkalmas okmánnyal együttesen az országos, regionális, elővárosi és helyi személyszállítási közszolgáltatások ingyenes, menet-, hely- és pótjegy megvásárlása nélküli igénybevételére jogosít.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosítása:

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény VII/A. Fejezete helyébe a következő rendelkezés
lép:

VII/A. FEJEZET A TÁVMUNKAVÉGZÉS ELTÉRŐ MUNKAVÉDELMI SZABÁLYAI

86/A. § (1) A távmunkavégzésre e törvény szabályait a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell
alkalmazni.
(2) A távmunkavégzés – a munkáltatóval kötött megállapodás alapján – a munkavállaló által biztosított munkaeszközzel is történhet. Az ilyen munkaeszköz esetén a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg a munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról. A munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotának fenntartásáról ebben az esetben a munkavállaló gondoskodik.
(3) A munkáltató a munkavállalót tájékoztatja a VI. Fejezetben meghatározott munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdekképviseleti lehetőségekről és gyakorlatról, továbbá az ezzel összefüggő feladatot ellátó felelős személyekről, elérhetőségük adatairól.

86/B. § Az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel, rendszerrel (a továbbiakban együtt: számítástechnikai eszköz) végzett távmunka esetén
a) a munkáltató írásban tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól,
b) a munkavállaló a munkavégzés helyét az a) pont szerinti munkakörülmények teljesülésére figyelemmel választja meg,
c) a munkáltató a munkavédelmi szabályok megtartását – eltérő megállapodás hiányában – számítástechnikai eszköz alkalmazásával távolról ellenőrizheti.

86/C. § (1) A nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a felek írásban megállapodnak a munkavégzés helyéről (a továbbiakban: távmunkavégzési hely).
(2) Az (1) bekezdés szerinti távmunkavégzés csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített távmunkavégzési helyen folytatható.
(3) A távmunkavégzési helyen a munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg a munkakörülményeket.
(4) A munkáltató vagy megbízottja rendszeresen köteles meggyőződni arról, hogy a távmunkavégzési helyen a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott ellenőrzésen túl a munkáltató vagy megbízottja – így különösen a 8§ ban, valamint az 57. és 58. §-ban megjelölt személy – a kockázatértékelés elvégzése, balesetvizsgálat lefolytatása, valamint a munkakörülmények ellenőrzése céljából léphet be és tartózkodhat a távmunkavégzési helyként szolgáló ingatlan területén.
(6) A távmunkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére a munkavédelmi képviselő a munkavállaló beleegyezésével léphet be és tartózkodhat.
(7) A 81. § (4) bekezdésében meghatározott hatósági ellenőrzés a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet nem jelenthet. A munkavédelmi hatóság a munkáltatót és a munkavállalót az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 3 munkanappal tájékoztatja. A munkáltató az ilyen céllal a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlan területére történő belépéshez szükséges hozzájárulást a munkavállalótól legkésőbb az ellenőrzés megkezdéséig beszerzi.

39. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása:

  1. § A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 87. alcíme helyébe a következő rendelkezés
    lép:
    „87. A távmunkavégzés
  2. § (1) Távmunkavégzés esetén a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi.
    (2) A munkaszerződésben meg kell állapodni a munkavállaló távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatásában.
    (3) Eltérő megállapodás hiányában a távmunkavégzés során
    a) a munkáltató utasítási joga a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjed ki,
    b) a munkáltató az ellenőrzési jogát távolról számítástechnikai eszköz alkalmazásával gyakorolja,
    c) a munkavállaló a munkáltató telephelyén a tárgyévben legfeljebb a munkanapok egyharmada esetén végez munkát, és
    d) a munkáltató biztosítja, hogy a munkavállaló a területére beléphessen és más munkavállalóval kapcsolatot tartson.
    (4) Ha a munkáltató az ellenőrzés jogát a távmunkavégzés helyén gyakorolja, akkor az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállaló, valamint a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet.
    (5) A munkáltató a távmunkát végző munkavállalónak minden olyan tájékoztatást köteles megadni, amelyet más munkavállalónak biztosít.

A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosítása:

A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatálya 2022. június 1. napjáig meghosszabbításra került.

Hatálybalépés:

A törvény lejárt okmányok érvényességének és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályának meghosszabbításáról szóló rendelkezései 2022. január 1-jén lépnek hatályba, míg a többi fent említett rendelkezés a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésekor lép hatályba, a hatálybalépés időpontját a miniszterelnök annak ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

összeállította: MÁRKUS SZILVIA
fotó: Internet