1849 október 6. -án a pesti Újépület udvarán kivégzik gróf Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét.
Aradon kivégzik a szabadságharc 12 honvéd tábornokát és egy ezredesét, az aradi vértanúkat.
A tizenhárom aradi vértanú
Alig két hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. október 6-án Aradon kivégezték a szabadságharc tizenhárom katonai vezetőjét. Míg helyre nem állt az alkotmányos rend, nem lehetett megemlékezni a forradalomról. Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították. 1849 október 6. -án, az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – és egy főtisztje, Lázár Vilmos ezredes szenvedett vértanúhalált Aradon.
A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és a szabadságharc számos résztvevője kényszerült hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.
A császárnak eltérő mennyiségű „bosszúságot” okozott a 13 hős , ezért volt, akit golyó által, mást megalázóbb módon, kötél által végeztek ki. Báró Julius Jacob von Haynau osztrák császári tábornoknak ráadásul a kivégzések sorrendje sem volt mindegy. A legnagyobb büntetés az volt, hogy Vécseynek végig kellett néznie az összes társa kivégzését.
Haynau végül elrettentésül közszemlére kitette a városba a holttesteket, majd pár óra múlva lemeztelenítették őket (akkori szokás szerint a ruhák a hóhért illették meg), és Aradon eltemették a hősöket. A kivégzések előtt 1849 október 5.-én az aradi osztrák várparancsnok, Howiger tábornok felszólította az aradi minoritákat, hogy keressék fel az elítélt tiszteket. Sujánszky Euszták, Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Brúnó minoriták lettek a vértanúk vigasztalói, délután 5 óráig velük maradtak.
Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított főőrház falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és mennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat, kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi az őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhívók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életöket arra, kinek kezeiből minden jő.
Részlet: Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből
Október 6. -án hajnali két órakor az atyák visszatértek az aradi várba. Meggyóntatták és megáldoztatták a tíz katolikus tábornokot, valamint a börtönben katolikus hitre tért Damjanich Jánost, és halálukig velük maradtak.
Damjanich János, kivégzése előtt, e szavakat írta Damjanich Emíliának vigasztalásul:
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5.-ről 6.-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Sajnos maga az aradi emlékhely elég méltatlan. A városközponttól kijjebb eső (Piaţa 13 Martiri) obeliszkhez egy lépcső vezet, de – mivel Arad városa egy sporttelepet (focipályát és futópályát) épített oda – a lépcső legtöbbször inkább sportlelátónak hasznosul a ma már szinte teljesen elrománosodott városban.
Forrás: Magyar Kurír
A forradalom és szabadságharc kitörése utáni korszak történelmi összefoglalói:
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A bagi kő minősége mióta politika?
Szervilis Jánosunk az ATV kamerái előtt újra felmondta a Lázári tervet
MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének módosítása és Együttműködési megállapodás – 2024. augusztus 29. naptól hatályos